Közel háromszorosára ugorhat az első babavárósok havi törlesztője, ha nem lett gyerekük
Az ötéves határidő hónapokon belül letelik azoknál, akik elsőként, még 2019-ben vették fel a kedvezményes Babaváró hitelt. A Babaváró államilag garantált, kamatmentes, szabad felhasználású, jelzálogfedezet nélküli kölcsön, amit az 5 éven belül gyermeket vállaló házaspároknak érdemes igénybe venniük, mert akkor marad meg a kamatmentesség. A Babaváró már a
folyósítástól kamatmentes, és ha öt éven belül megszületik az első gyerek, akkor a kamatmentesség megmarad a továbbiakban is. Amennyiben két gyerek születik, elengedik a tartozás harmadát. A törlesztés az első két új gyermek érkezése után 3-3 évre szüneteltethető, a futamidő ennyivel meghosszabbodik. A harmadik gyerek megszületésével pedig a teljes még fennmaradó tartozást .Aki a maximális 10 millió forintot igényelte, annak eddig a havi törlesztője 46 ezer forint volt.
Forrás: 24.hu
Annyi elhagyott baba vár nevelőszülőre, hogy már a csecsemőosztályt tehermentesítő otthon is megtelt a miskolci kórházban
Ez az ellátórendszer súlyos hiányosságait jelzi. Mintegy 30 rendezetlen jogállású, sorsára hagyott csecsemőt gondoznak
a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, illetve egy ott létrehozott otthonba.
Információink szerint ennek az az oka, hogy a gyermekvédelemben nincs elég férőhely, gondozási hely és nevelőszülő.
A rendezetlen jogállás azt jelenti, hogy ezeknek a gyerekeknek nincs gyámjuk, és nincsenek nevelésbe véve sem.
https://nepszava.hu/3234059_elhagyott-csecsemo-neveloszulo-ellatas-miskolci-korhaz-belugyminiszterium
Olyan kevés az orvos, hogy bezárhat a szekszárdi szülészet
Eközben a Fidesz új szülészeti szárny ígéretével kampányolnak a megyeszékhelyen.Két nyugdíjas orvos mellett más megyékből
járnak át ügyelni az orvosok túlórában a szekszárdi kórház szülészetére,. amelyet Magyar Péter nemrég egy vidéki fórumon tett
megjegyzése szerint a bezárás veszélye fenyeget – derül ki az ATV Híradó riportjából. Jelenleg az ügyeleteket csak
más kórházakból érkező helyettesítő orvosokkal tudják megoldani.
https://nepszava.hu/3234233_orvoshiany-szekszard-szuleszet-bezaras
„Konkrét ígéretet semmire nem kaptunk, de az államtitkár úr már legalább nem vitatja, hogy probléma van a felsőoktatási dolgozók bérével”
A BME, az ELTE, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Képzőművészeti Egyetem dolgozóinak szakszervezeti képviselői
csütörtökön ismét tárgyaltak Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkárral.
https://nepszava.hu/3234061_felsooktatas-dolgozok-beremeles-tuntetes
Már most túl sok az autógyár Magyarországon, az Orbán-kormány lépései nagy veszélyeket rejtegetnek
Túlzott függést okozhat az iparnak és gazdaságnak az autóipar egyre nyomasztóbb jelenléte. Amúgy is nehéz volna válaszolni
arra a kérdésre, milyen adottságok szólnak amellett, hogy itt létesüljenek az autógyárak. A Great Wall Motors (GWM) a tervek
szerint Pécs mellett létesít gyárat. Ez lenne a hetedik magyarországi autóösszeszerelő-üzem, de túlzott függést jelent a
magyar gazdaság számára, ha iparát annyira az autógyártáshoz köti, mint aminek az elmúlt években tanúi vagyunk.
Bod Péter Ákos emlékeztetett, hogy már akkor is az ipari monokultúra jellemezte a magyar gazdaságot, amikor
még csak a Suzuki, az Audi, az Opel (General Motors) és a Mercedes volt jelen gyáraival Magyarországon.
https://nepszava.hu/3233894_autoipar-magyarorszag-fugges-veszely-korkep
Jobbágyok kék villogóval: a Magyar Péter-jegyzőkönyv és a NER beteges romlottsága
Tényleg érdemes volt publikálni a Jegyzőkönyvet: többet árul el az Orbán-feudalizmus mindennapjairól, a csőnadrágos NER-kiskakasok
által csicskáztatott rendőrökről, az Új Uraik és szolgáik viszonyairól, magyarán az egész rendszerről, mint Varga Judit és Magyar Péter nagyjelenetéről.
Egészen fantasztikus olvasmány a Varga Judit és Magyar Péter 2020. december 29-i veszekedéséről készült rendőrségi jegyzőkönyv,
amit a Mandiner publikált. De nem igazán a két főszereplő között állítólag történtek aprólékos leírása miatt. Pontosan tudjuk, hogy az
Orbán-rendszer hányszor próbált meg rá veszélyesnek tartott figurákat nettó hazugságokkal lejáratni. Azt is pontosan tudjuk, hogy
azon belül is mennyire szeretik a kínos-ragadós magánéleti hazugságokat. Lehet, hogy minden igaz abból, amit róluk írnak, lehet,
hogy semmi, lehet hogy valahol a kettő között. De ez igazából teljesen mindegy. Ebben a jegyzőkönyvben pont az a fantasztikus,
hogy annak is szemnyitogató lehet, akinek őszinte meggyőződése, hogy amit Magyarról írnak benne, annak az érintett állításával
megegyezően „kilencven százaléka hazugság”, és annak is, aki szó szerint hisz benne, mint fundamentalista a Bibliában.
https://444.hu/2024/04/30/jobbagyok-kek-villogoval-a-magyar-peter-jegyzokonyv-es-a-ner-beteges-romlottsaga
Tiborcz István rátette a kezét a volt svábhegyi gyermekkórház területére, fakivágás után épülhet az irodaház
A fakivágás azonban csak az egyik a környezetvédelmi aggályok közül. Merőben más arculatot kaphat a Svábhegy,
miután több értékes ingatlan Orbán Viktor veje, Tiborcz István körének a kezébe került - írta meg a hvg360.
https://nepszava.hu/3234118_svabhegy-tiborcz-istvan-irodahazak
Rejtélyes lyuk jelent meg az Antarktiszon
Időről időre kinyílik, megmarad, majd eltűnik. Végre kiderült, miért.
Egy Svájc területével nagyjából megegyező méretű lyuk 1974 óta időnként kinyílik az Antarktisz jegén.
A Maud Rise polinyára (a polinya tengeri jéggel körülvett nyílt vízterület földrajzi elnevezése) a
Weddell-tengenél bukkantak 50 éve, és azóta többször is megnyílt, bár nem mindig ugyanakkorára,
de mindig ugyanott. Ez komoly fejtörést okozott a kutatóknak – írja a Live Science.
https://index.hu/tudomany/2024/05/04/antarktisz-lyuk-jeg-tenger-aramlas/