Példátlan, ami a honvédséggel történik, a miniszter parlamenti kontroll nélkül tesz vele azt, amit akar
Biankó csekket adatott magának a kormány, és elkezdte beváltani. Ment a kukába a honvédek jogállásáról szóló kétharmados törvény, eljött a rendeleti kormányzás ideje a katonaságnál is.Miközben a kétharmados parlamenti többségét a kormányfő 2010 óta gyakran arra használta, hogy sarkalatos törvényekben vagy közvetlenül az alkotmányban szabályozzon olyan (részlet)kérdéseket, amelyekbe nem tűri az ellenzék beleszólását, az egyik legfontosabb stratégiai – következésképp széles körű egyetértést igénylő – területen, a honvédség esetében pont az ellenkező utat készül járni.
Forrás: HVG
Nagyot trükköztek Lázár minisztériumában a 294 milliárdos közbeszerzéssel, hogy nehéz legyen megmondani,
pontosan mennyibe is kerül a legdrágább magyar híd
Csütörtökön jelent meg a hír, hogy 294 milliárd forintba fog kerülni a mohácsi Duna-híd. Extrém magas összeg ez,
abszolút értékben eddig a legdrágább Duna-hidunk a még épülő Kalocsa-Paks híd, de annak a költsége sem éri el a
100 milliárd forintot. A 2008-ban átadott Megyeri híd – ez volt a NER előtt utoljára átadott Duna-híd –
csak 63 milliárdba került, ami az inflációs hatásokkal számolva is csak mintegy 120 milliárd mostani forintnak felel meg
(a 2007-re elkészült kőröshegyi viadukt 51 milliárdja is csak 105 milliárd körül van az inflációval felszorozva).
https://444.hu/2024/04/25/nagyot-trukkoztek-lazar-miniszteriumaban-a-294-milliardos-kozbeszerzessel-hogy-
nehez-legyen-megmondani-pontosan-mennyibe-is-kerul-a-legdragabb-magyar-hid
Leszámolnának két világhírű budapesti cukrászdával, mert Szamos Miklós tulajdonos állítólag nem fizetett „védelmi pénzt”
Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az
utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak. Szamos Miklós tulajdonos szerint az egész ügy azért csúcsosodott ki, mert
V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett védelmi pénzt, majd közölte, ellenállnak, és nem hajtják végre az utasítást, „ha kell, erőszakkal ellenállunk”.
https://index.hu/belfold/2024/04/28/szamos-ruszwurm-korona-cukraszda-v.-naszalyi-marta-budai-var-muemlek-onkormanyzat-szamos-miklos/
„Tojt a fejünkre, egyből láttuk, hogy ez kampec” – így hasadt szét Baranyi Krisztina és az ellenzék szövetsége Ferencvárosban
Szinte az összes jelenlegi ellenzéki képviselő Baranyi Krisztina polgármester ellenében indul a IX. kerületi önkormányzati választáson,
és megnyerték maguknak a Ferencvárost húsz évig irányító Gegesy Ferencet is. Miért döntöttek így, és mivel vádolják egymást a főszereplők?
Utánajártunk.
https://24.hu/belfold/2024/04/26/ferencvaros-konfliktus-ellenzek-baranyi-krisztina-fidesz/
Félmilliós fizetésemelést kapott Orbán Ráhel barátnője
A Magyar Divat és Design Ügynökség élén kétmillió forintra emelkedett Jakab Zsófia fizetése, aki miniszteri biztosként a saját maga
által vezetett állami céget is felügyeli, további 1,5 millió forintért. Jakab havi másfél millió forintért látja el kormánybiztosi feladatait,
vagyis Orbán Ráhel barátnője összesen havi 3,5 millió forintos fizetést kap az államtól.
https://24.hu/belfold/2024/04/26/jakab-zsofia-kreativipar-miniszteri-biztos-magyar-divat-design-ugynokseg/
A hazánkban élő ukrajnai menedékesek attól tartanak, hogy csak a háborús övezetből érkezők fognak támogatást kapni
Szokatlan adatszolgáltatási kötelezettségre hívta fel a figyelmünket több, Magyarországon élő ukrán menekültekkel foglalkozó segítő szervezet.
Múlt héten a közösségi szállásadók az illetékes védelmi bizottságoktól felszólítást kaptak e-mailben egy egyszeri és rendkívüli adatszolgálatásra,
melynek keretében rövid határidőn belül kellett adatokat küldeniük a náluk elszállásoltakról. Ilyen adatbekérés már máskor is volt,
a mostaniban egyetlen új adatot kellett megadniuk az adott helyen élő ukrajnai menedékesekről: a legutolsó ismert ukrajnai lakcímét,
és azt, hogy ez melyik megyében található.
https://444.hu/2024/04/27/a-hazankban-elo-ukrajnai-menedekesek-attol-tartanak-hogy-csak-a-haborus-ovezetbol-erkezok-fognak-tamogatast-kapni
A Kúria megsemmisítette a Magyar Rádió egykori épületeire kimondott változtatási tilalmat
Már 2023-ban kiderült, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a budapesti Palotanegyed egykor a
Magyar Rádiónak otthont adó tömbjébe költözik, és az átépítésével alakítja majd ki az új kampuszát. Józsefváros önkormányzata
ezért helyi védelem alá helyezte a Magyar Rádió egykori épületeit, majd változtatási tilalmat rendelt el, miközben a kormány a
beruházást kiemeltté nyilvánítva elvonta az önkormányzat jogait. A hvg.hu azt írja, a Fővárosi Kormányhivatal – aminek élén a
VIII. kerület korábbi polgármestere, Sára Botond áll, aki most a Fidesz józsefvárosi polgármesterjelöltje –
végül a Kúria Önkormányzati Tanácsához fordult, és a Hajnal Péter vezette tanács neki adott igazat.
https://444.hu/2024/04/26/a-kuria-megsemmisitette-a-magyar-radio-egykori-epuleteire-kimondott-valtoztatasi-tilalmat
Százezrével esnek ki a vidéki ingatlanok a csok plusz alól, de nem is várható ebben változás
Jelentős problémát okozhat a vidéki ingatlanvásárlók számára a csok plusz szabályainak való megfelelés. Már a januárban életbe lépett
rendelet azon elemei is fejtörést okozhattak, amelyek még nagyobb méretet kötöttek ki – mint ismert, a korábbi, családi házaknál
elfogadott 70 négyzetméteres korlátozás két gyermek esetén már 80 négyzetméterre nőtt –, hiszen a legtöbb vidéki Kádár-kocka nem
tudja megugrani ezt a szintet. Többségében még úgy sem, hogy azokat idővel bővítették, toldozgatták.
Sok családnak most éppen ebből származik problémája.
https://index.hu/gazdasag/2024/04/28/videk-ingatlan-csok-plusz-terkepmasolat-szerzodes-valtozas-jogszabaly-rendelet-kormany/
Orbán Viktor segítségével szakíthatja szét Donald Trump Európát
Játsszunk el a gondolattal, hogy Donald Trump győz az elnökválasztáson. Ez az a pillanat, amelyről a legtöbb európai vezető azt remélte,
hogy soha nem fog eljönni. 2024. november 7-én, két nappal az után, hogy Donald Trump legyőzte Joe Bident, a leendő elnök bejelenti,
hogy rákényszeríti Ukrajnát, hogy kössön békét Oroszországgal, és engedje át azokat a területeket, amelyeket a Kreml sajátjának vall.
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/orb%C3%A1n-viktor-seg%C3%ADts%C3%A9g%C3%A9vel-szak%C3%ADthatja-sz%C3%A9t-
donald-trump-eur%C3%B3p%C3%A1t/ar-AA1nO470
Veszélyes világjárvány lehet a küszöbön, a megbetegedések száma csaknem megduplázódott
A kanyarós megbetegedések száma világszerte egy év alatt csaknem megduplázódott. Több ország, köztük az Egyesült Királyság –
mely potenciális vészhelyzet előtt áll – elveszítheti „kanyarómentes” státuszát az Egészségügyi Világszervezet
idei szeptemberi felülvizsgálata után. A kanyarós megbetegedések száma a kutatók szerint világszerte
csaknem megduplázódott 2022 és 2023 között, amely tendencia 2024-ben tovább erősödhet.
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/vesz%C3%A9lyes-vil%C3%A1gj%C3%A1rv%C3%A1ny-lehet-a-
%C3%BCsz%C3%B6b%C3%B6n-a-megbeteged%C3%A9sek-sz%C3%A1ma-csaknem-megdupl%C3%A1z%C3%B3dott