Szabadság tér: lázad az emlékezet
A rendszer sokáig fog még tartani, de örökké semmi se tart. Ez a fasisztoid rendszer se lesz örök – jelentette ki Ungváry Rudolf író a német megszállási emlékműnél tartott évfordulós rendezvényen.
Megemlékezést tartottak a Szabadság téren abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt indult el a történelemhamisító, a magyar állam holokausztban viselt felelősségét tagadó német megszállási emlékmű ellen tiltakozó Eleven Emlékmű-kezdeményezés. 2014. március 23-án született ugyanis az a felhívás, amely arra kérte a budapestieket, hogy vigyenek köveket, személyes tárgyakat, mécseseket a tervezett szoborhoz. Az így létrejött civil kegyeleti hely a főváros egyik turisztikai nevezetességévé vált.
Forrás: Népszava
Fű alatt sunnyogták el a recski sárlavinakárosultak Orbán által belengetett 500 millióját
Kiderítettük, hogy a kormányfő által elkülönített félmilliárd forint nem kerül Recskre, így ebből a pénzből senki
nem számíthat segítségre azok közül, akiket elöntött Kósa Lajos barátjának bányája. Pedig a károsultak
jellemzően szegény, szerény jövedelemből élő emberek. A kft. eközben tavaly háromnegyed év alatt közel 90 milliós profitot termelt.
https://24.hu/belfold/2024/03/22/recsk-sarlavina-banya-orban-viktor-kartalanitas/
Visszavág az Opera, szünetelteti a sztrájkolók tb-jét
Négy napja tart a sztrájk, az elmaradt előadásokra kemény választ adott az intézmény vezetősége.
Drasztikus lépéssel válaszolt a Magyar Állami Operaház (MÁO) a dolgozók immár negyedik napja tartó sztrájkjára,
amelynek hatására több előadást is zenekari kíséret nélkül voltak kénytelenek megtartani.Bárány Balázs Péter, az
Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke az Indexnek elmondta, tudomására jutott, hogy
az Operaház szünetelteti a sztrájkban résztvevő dolgozók társadalombiztosítási jogviszonyát a sztrájk napjain.
https://24.hu/kultura/2024/03/22/operahaz-sztrajk-tarsadalombiztositas-okovacs-szilveszter/
Vége a sztrájknak, megállapodott a dolgozókkal az Opera vezetése
„A mai napon a Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek
elnökei megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében”
– írja vasárnapi közleményében az Operaház. „Az Opera munkatársai számára 2024. év második felében –
két részletben – összesen 30 százalék alapbéremelést biztosít, továbbá április és szeptember hónapokban
nettó 140-140 ezer forint cafeteriaemelést juttat. A felsorolt plusz jövedelmek beépülnek az eddigi járandóságokba” – írják.
A kollektív szerződés megfogalmazása az egyenként kitárgyalt, a tárakkal egyeztetett dokumentumok alapján még zajlik.
Azt és a sztrájkot végleg lezáró megállapodást április 30-ig írnák alá.
https://444.hu/2024/03/24/vege-a-sztrajknak-megallapodott-a-dolgozokkal-az-opera-vezetese
Nem találják a nyomát, hogy az államfő rokona lett volna a híres kisgazda, Sulyok Dezső
https://24.hu/belfold/2024/03/22/sulyok-tamasa-koztarsasagi-elnok-csaladi-legendarium/?ut
Svéd és izraeli is bukta magyar állampolgárságát
Megjelentek a köztársasági elnök határozatati. ulyok Tamás minden esetben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget
vezető miniszter előterjesztésére döntött. Semjén Zsolt miniszter éppen tegnap árulta el, hogy az elmúlt több mint
tizenhárom évben 1 millió 175 ezer 934 ember kapott magyar állampolgárságot.
https://24.hu/belfold/2024/03/22/sved-es-izraeli-is-bukta-magyar-allampolgarsagat/?
Terror, szexuális erőszak, kizsákmányolás a börtönben: vádemelés a társukat megkínzó rabok ellen
Három, rabtársukat rettegésben tartó letartóztatott ellen emelt vádat az Egri Járási Ügyészség – közölte
a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
https://24.hu/belfold/2024/03/21/borton-eroszak-kinzas-szexualis-eroszak-vademeles-rabtars/?utm
Születési rendellenességeket okoztak a veszélyes munkakörülmények több Samsungnál dolgozó nő gyermekeinél Dél-Koreában
Az érintett nőknek kártérítés jár. Korábban az Átlátszó tárta fel, hogy Gödön az elmúlt években
összesen 88 tonna oldószer került a levegőbe, amely elsősorban a kismamákra és magzatokra veszélyes,
valamint a településen mért szén-dioxid szintje is jelentősen emelkedett. A lap felhívta rá a figyelmet, hogy
az N-metil-2-pirrolidon (NMP) nevű szerves oldószert nagy mennyiségben egyedül az akkumulátorgyár használja Gödön.
https://hvg.hu/gazdasag/20240322_szuletesi-rendellenessegeket-okoztak-a-veszelyes-munkakorulmenyek
-tobb-samsungnal-dolgozo-no-gyermekeinel-del-koreaban
Gyorsan eltüntette a kormány a szuperkórház projektcégét, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel
Vannak ügyek, amikben gyorsan őrölnek a kormányzati malmok, úgy tűnik, ilyen a Dél-budai Centrumkórház építéséért
felelős projektcég esete is. A Ez legutóbb, tavaly ősszel azzal került a hírekbe, hogy Kocsis Máté felesége igazgatósági tagként
havi bruttó 550 ezer (nettó 326 ezer) forintos fizetést vett fel a 2018-as alapítás óta. Ez az eltelt időszakra vetítve akkor
nagyjából bruttó 34 millió forintot jelentett. A kormánypárti Megafon tulajdonosa, Kovács István a felügyelőbizottság elnökeként
havi fix fizetéseivel bruttó 24 milliót szedett össze ugyanott. Hogy érdemi tevékenységet végzett volna a cég, arról a
DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. esetében nincs szó.
A projekt, ami érdekében létrehozták a társaságot, hét év alatt semmit sem haladt előre.
https://444.hu/2024/03/22/gyorsan-eltuntette-a-kormany-a-szuperkorhaz-projektceget-ahonnan-kocsis-mate-felesege-felmillios-fizetest-vett-fel
Recseg-ropog a keresztény nemzet mítosza Magyarországon
A magyarok vallásosságában és felekezeti hovatartozásában az elmúlt húsz év drámai változásokat hozott.
A 2022-es népszámlálás tavaly ősszel publikált eredményei nagyfokú lemorzsolódásokról tanúskodnak,
a magukat kereszténynek vallók lakosságon belüli aránya a 2001-es bő 73 százalékról 2022-re közel 43 százalékra zuhant.
https://qubit.hu/2024/03/22/recseg-ropog-a-kereszteny-nemzet-mitosza-magyarorszagon