Romos állapotú budapesti kórházon adna túl az állam
Magánegészségügyi szolgáltató láthat leginkább fantáziát a szebb napokat látott újpesti Árpád Kórházban, amelyet a tavaly nyári sikertelen próbálkozás után újra árverésre bocsátanak. A megkérdezett szakértő szektoronkívüli befektető színre lépését is elképzelhetőnek tartja, elvégre csaknem 10 ezer négyzetméteres belterületi telek nem minden fán terem 1,5 milliárd forint alatt, azon kereskedelmi és lakóingatlan-fejlesztés is elképzelhető.
Forrás: Index
Miért nőtt a hivatalos adatok szerint 40 százalékkal a szifiliszesek száma Magyarországon?
A hivatalos adatok szerint Magyarországon 2018-tól mintegy 40 százalékkal több szifiliszes megbetegedés volt.
Más nemi betegségeknél nincs ilyen kiugrás, de a valóságban sokkal rosszabb a helyzet, mint amit az egészségügyben
rögzített adatok mutatnak. Tisza Tímea bőr- és nemigyógyász szakorvos is azt mondja, hogy az állami szűrővizsgálatok
és a prevenció hiánya mellett a magyarok szexuális tudatosságával is gondok vannak. Míg a kemény pornó már
egyetlen kattintással letölthető, ha betegségekről van szó, hirtelen mindenki prűddé válik. Pedig a nem kezelt
nemi betegségek hosszú távon súlyos következményekhez vezetnek mind az egyén, mind a társadalom számára.
https://hvg.hu/360/20240122_nemi_betegseg_szex_STD_prevencio_szuroprogram
Előkerült egy videó, amin Orbán Viktor 2002-ben a bicskei gyermekotthon pedofil vezetője mellett kampányol
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a miniszterelnök tudomással bírt volna Vásárhelyi János beteges hajlamairól.
A Fidesz vezetője beszédében többször is nyilvánvalóvá tette, hogy aki Bicskén pártját akarja támogatni, annak az
Összefogás a Városért 2002 Egyesület jelöltjeire kell leadnia szavazatát. Kitért arra is, hogy szakmai és emberi életükkel
kiérdemelt jelölteket találtak. Orbán Viktor ajánlása végül sikert hozott Vásárhelyi Jánosnak,
aki egyéni választókerületben nyert mandátumot.
https://nepszava.hu/3226116_bicskei-gyermekotthon-kampany-orban-viktor
Ő tudhatta a legtöbbet arról, mi folyik a bicskei gyermekotthonban
Egy jó nevű pszichológus, a Fővárosi Önkormányzat egykori gyermek- és ifjúságvédelmi osztályvezetője lehet
a kulcsszereplője a vizsgálatnak, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester jelentett be a múlt héten.
https://index.hu/belfold/2024/02/21/gyermekvedelem-fovaros-vizsgalobizottsag-herczog-maria-pedofilia-csokay-laszlo/
Amikor Balog Zoltán a Hiltonban mutatta meg egy csapat szegény gyereknek, hogy milyen a luxus
A kegyelmi ügy hatására az elmúlt napokban nagyobb fény vetült Balog Zoltán korábbi munkásságára, a Magyarország Jobban Mémesít
nevű Instagram-oldalnak köszönhetően elkezdett terjedni egy videó, amelyen a jelenlegi református püspök arról mesélt,
hogy az adventi világosság megértéséhez a gyerekeknek előbb drótkefébe kellett lépniük.Az esemény
2013. december 22-én történt, amikor is a Református Szeretetszolgálat az akkori humánminiszter,
Balog Zoltán fővédnöksége mellett jó ötletnek gondolta, hogy elvisz egy csapat szegény gyereket az
ötcsillagos Hiltonba egy sajtónyilvános vacsorára. A minden elemében bizarr rendezvényre 40,
a szeretetszolgálat oltalma alatt álló gyereket vittek, sokan örültek a meghívásnak, de volt, aki csak azért ment el, mert kötelező volt.
https://telex.hu/zacc/2024/02/21/balog-zoltan-miniszter-lelkesz-reformatus-szegeny-gyerekek-hilton
Így bukkant rá K. Endre kegyelmi döntésére a botrányt kirobbantó ügyvéd
A vidéki kisvárosban élő ügyvéd napja ugyanúgy indult, mint az elmúlt években bármikor. Régi szokása, hogy minden
reggel átolvassa a jogtárban a Kúria friss döntéseit. Így tett február 1-jén is, amikor megnyitotta a BH.2024.1.3 számú
határozatot, ami januárban jelent meg a Kúriai Döntések nevű folyóiratban* is, és egy tavaly szeptemberi döntésről szólt.
Nem hitt a szemének, amikor azt olvasta, hogy a II. rendű terhelt elnöki kegyelmet kapott,
elengedték a büntetéséből hátralévő időt, és még büntetett előéletű sem lesz.
https://telex.hu/belfold/2024/02/20/kegyelmi-ugy-k-endre-novak-katalin-
4,3 millió forintba került az utazás, amin együtt emlékezett egy magyar misszionáriusra Novák és Balog
18 639 ausztrál dollárt, vagyis 4 388 372 forintot fizetett a magyar állam Balog Zoltán és egy másik egyházi személy tavaly
októberi útja kapcsán az utazásukkal és a tartózkodásukkal összefüggésben – derül ki abból az adatigénylésből, amit a 444.hu
olvasója nyújtott be a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz. Az októberi utazásról a Sándor-palota úgy számolt be, hogy
magyar államfő először látogatott Pápua Új-Guineára, a két ország között pedig csaknem 40 éve jött létre a diplomáciai kapcsolat.
https://telex.hu/belfold/2024/02/21/4-3-millio-forintba-kerult-az-utazas-amin-egyutt-emlekezett-egy-magyar-misszionariusra-novak-es-balog-papua-uj-guinean
A Magyar Péter-ügy legújabb fejezetei tökéletesen megmutatják,
mennyire baráti-családi viszonyok alapján adják a milliós fizetéseket a NER-ben
Amikor a miniszter exfeleség dönt arról, hogy megtarthatja-e valaki az állami posztjait.
Amikor megy az üzenet az azóta miniszterré lett régi ügyvédjelölt-barátnak, hogy
ha megszűnnek a jól fizető állami állások, akkor "borít" az illető a NER-ről. Amikor az egész
mögött ott lehet valamiféle válási megállapodás. Amikor épp ott akad jól fizető állás, ahol a régi védenc a főnök.
Összeraktuk az elmúlt napok nyilatkozatait Magyar Péter szakmai és magánéletének színfalak mögötti történetéről.
https://hvg.hu/itthon/20240221_magyar_peter_varga_judit_ner_fizetes_allas
Érik a kegyetlen légkondikrach 2024-ben: ezt a magyarok sem ússzák meg, brutális ami rájuk vár
Tucatnyi hajó megtámadása elég volt a konténerhajózás költéségének megháromszorozására, ami jelentősen
megnöveli a klímaberendezések szállítási költségét – olvasható a Polar Klíma sajtóközleményében.
Tavaly novemberben 700 dollár körüli áron lehetett egy tengeri egyégkonténernyi árut Sanghajból Rotterdamba
szállítani. Idén januárban már 3 ezer dollár fölött is kellett fizetni, de még mindig 2700 dollár körüli költséggel kell számolni.
https://www.penzcentrum.hu/otthon/20240221/erik-a-kegyetlen-legkondikrach-2024-ben-ezt-a-magyarok-sem-usszak-meg-brutalis-ami-rajuk-var-1147252
Gödön 88 tonnányi magzatkárosító oldószer került a levegőbe,
ez az anyag csak az akkugyárban fordul elő nagy mennyiségben
És nem ez az egyetlen, a gyár egészség- és környezetkárosító hatására utaló aggasztó adat.
A légszennyezettségi adatok alapján a gödi Samsung-gyár 2019 és 2022 között rendkívül
nagy mennyiségű, 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe – írja az Átlátszó.
A lap szerint nem ez az egyetlen aggasztó adat: a rákkeltő nehézfémek megengedett mennyiségének
sokszorosa volt kimutatható, ráadásul a dolgozók mérgező anyagoknak való kitettsége az évek során folyamatosan nőtt.
https://nepszava.hu/3226137_god-samsung-gyar-oldoszer-rakkelto-nehezfemek
https://www.penzcentrum.hu/egeszseg/20240221/sulyos-mennyi-magzatkarosito-oldoszert-bocsat-ki-a-godi-samsung-gyar-veszelyes-nehezfemeket-is-talaltak-1147250
...