Szigorít a kormány, kíméletlen módon megemelték a pénzbírságokat
A Magyar Közlöny július 6-i számából többek között az is kiderült, hogy az Országgyűlés változtatott a pénzbírságok összegein, a fiatalkorúakra vonatkozó szankciókon, a helyszíni bírságokon és a jövőben másképp számítják a közmunkákat is, mint eddig. Az Országgyűlés július 4-én új jogszabályt fogadott el, amely értelmében módosult a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény – vette észre a Világgazdaság.
Forrás: Index
Nyugdíjdömping várható az egészségügyben, kevesen vállalják a továbbfoglalkoztatást
Az elvándorlás mértéke nem kritikus, de a mozgás egyértelműen érzékelhető, nemcsak külföldre, hanem a magánszférába is.
Ami viszont ennél is nagyobb baj, hogy hamarosan hatalmas nyugdíjdömping várható az ápolóknál, a továbbfoglalkoztatást pedig
csak nagyon kevesen vállalják. A júliusi, 18 százalékos béremelés után ilyen kilátásokat vázolt fel az Indexnek Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.
A közelmúltban stratégiai megállapodás jött létre a Belügyminisztérium és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) között.
A dokumentumot Takács Péter egészségügyi államtitkár mellett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke is aláírta.
https://index.hu/belfold/2023/07/08/szakdolgozok-balogh-zoltan-nyugdijdomping-elvandorlas-beremeles/
A világ számos cége hibásan használja a közismert szimbólumot
Bármennyire is pejoratív a köznyelvben a földön csúszó hüllő, az orvostudomány és a gyógyszertárak jelképei között a
mai napig a kígyó az egyik legjelentősebb. Annak néztünk utána, a szimbólum vajon honnan ered. Keresésünk során kiderült,
hogy három külön jelkép keveredik, közülük az egyiknek alapvetően nem is lenne köze a gyógyászathoz.
https://index.hu/kultur/2023/07/08/gyogyszertar-patika-aszklepiosz-botja-caduceus-hugieia-kelyhe/
Szülők százezreinek nem probléma, hogy porig rombolták a pedagógusszakmát
https://index.hu/velemeny/2023/07/08/kozoktatas-jovo-tanar-statusztorveny-oraszam-kormany/
Fontos bizonyíték látott napvilágot a D-vitaminnal kapcsolatban
Egy friss tanulmány szerint a D-vitaminban gazdag étrend-kiegészítők csökkenthetik a súlyos szív- és érrendszeri betegségek, például a szívroham kockázatát az időseknél.
Az emberi test D-vitamin-szintje és a szív- és érrendszeri betegségek kockázata közötti összefüggésre
már számos korábbi tanulmány is rámutatott. Eddig azonban nem sikerült bizonyítékot találni arra,
hogy a táplálékkiegészítők valaha is megelőzték volna az ilyen betegségek kialakulását.
https://index.hu/techtud/2023/07/07/d-vitamin-etrend-kiegeszito-sziv-es-errendszeri-betegseg/
Kiderült, mi okozza a „nyaralási betegséget”
Sokszor a várva várt nyaralás első napjain betegszik le az ember, ezt számos stresszfaktor befolyásolhatja. Biológiai, pszichológiai és s
szociális okai is lehetnek annak, amikor a rég várt nyaralás első napjain jelentkeznek valamely betegség tünetei. Az immunrendszerünk állapota
és a stressz-szint változása szoros összefüggésben van egymással: a krónikus stressz gátolja a gyulladásokért
felelős immunválaszt, ugyanakkor a stressz-szint megváltozásakor beindulnak a gyulladásos folyamatok,
így felszínre kerülhet a betegség - derül ki a Semmelweis Egyetem honlapján megjelent cikkből.
https://nepszava.hu/3200932_semmelweis-egyetem-nyaralasi-betegseg
Az ügyészség felülbírálta a rendőrséget, mégis nyomozás indul a recski sárlavina ügyében
A rendőrség hipp-hopp lesöpörte az ügyet, a vádhatóság most másképp döntött. Mint korábban beszámoltunk róla, június 8-án egy hatalmas felhőszakadás miatt sárlavina zúdult a Heves vármegyei Recsk több házára. Több felvétel szerint is abból a bányából érkezett a hordalék, amelynek egyik tulajdonosa Fiák István, aki Kósa Lajos fideszes politikus egyik harcostársa. A rendőrség szűk két hét alatt megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, az RTL Híradó riportja szerint azonban az ügyészség hatályon kívül helyezte a rendőrség korábbi döntését.
https://nepszava.hu/3201198_recski-sarlavina-ugyeszseg-nyomozas
Az egymillió alkoholfüggő társadalma vagyunk és óriási probléma, hogy nagyon kevés az ingyenes mentálhigiénés tanácsadás
Nincs olyan szülő, aki azt szeretné, ha a gyereke szerhasználóvá válna. De lehet-e őket megvédeni? A legnehezebb hiteles információátadás,
hogy ne legyen se démonizálva, se bagatellizálva a probléma. Alkohol, cigaretta, gyógyszerek, drogok. Mindennapos szorongáscsökkentő,
megnyugtató vagy éppen felvidító pótszereink. Durva ellentmondás, hogy miközben a felnőttek nagy része legalább alkalomszerűen használ
valamilyen szert a problémái kezelésére, a gyerekét óva inti ezek alkalmazásától.
https://nepszava.hu/3200982_drogok-alkohol-fiatalok
A Magyarságkutató Intézet elhatárolódott A pozsonyi csata című filmtől
A Magyarságkutató Intézet új vezetése elhatárolódott A pozsonyi csata című animációs filmtől. Szerintük az alkotás nem felel meg
a hitelesség kritériumainak, és nem támogatják, hogy a továbbiakban oktatófilmként használják.
https://index.hu/kultur/2023/07/08/pozsonyi-csata-film-animacio-magyarsagkutato-intezet-elhatarolodik-szakmai-kriteriumok-oktatas/