Reggeltől estig tartó tüntetés lesz a státusztörvény elfogadásának napján a Kossuth téren
Közel 15 órás megmozdulással készülnek a szavazásra. „Kedden szavaz az országgyűlés a bosszútörvényről, ezért mi egész nap kint leszünk a Kossuth Lajos téren.
Tarts velünk!” - olvasható annak a Facebook-eseménynek a meghívójában, amelyet az Egységes Diákfront és az aHang tett közzé.
Forrás: Népszava
Emelkedik az ápolók bére
A Belügyminisztérium szombat délelőtt megerősítette, hogy Semmelweis-nap alkalmából 18 százalékkal megemeli az ápolók bérét júliustól.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára még májusban közölte, hogy júliustól 18 százalékkal emelkedik
az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére.
https://index.hu/belfold/2023/07/01/apolok-beremeles-egeszsegugy-belugyminiszterium-berek/
Módosítóval jön a „lex PDSZ”, az Orbán-kormány éket akar verni a pedagógus-szakszervezetek közé
A statusztörvényhez benyújtott módosító csomagba bekerült egy olyan javaslat is, amely szerint csak a kabinet által létrehozott,
kötelező tagsággal rendelkező Nemzeti Pedagógus Karral kell majd a köznevelés-szakmai javaslatokat megvitatni
A tervezet szerint a jövőben csak azokat a szakszervezeteket tekintené reprezentatívnak és törvényes tárgyalópartnernek
a kormányzat az oktatási szférában, melyek taglétszáma lefedi a teljes foglakoztatotti kör minimum tíz százalékát. Eddig ilyen, taglétszámra vonatkozó megkötés nem volt.
https://nepszava.hu/3200384_lex-pdsz-statusztorveny-orban-kormany-pedagogus-szakszervezetek
Újabb művész jelentette be, hogy akár kutyasétáltatást is vállalna
Szilágyi István, Jeles András, Galkó Balázs – a művészek időskori megélhetési gondja visszatérő téma az elmúlt években, és közülük
néhányan ennek nyilvánosan is hangot adnak. Összeállításunkban annak néztünk utána, milyen lehetőségek vannak arra, hogy az idős művészek ne maradjanak pénz nélkül.
Jeles András Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színház- és filmrendező, Magyarország Kiváló Művésze még 2023 márciusában írta ki
a Facebook-oldalára, hogy dolgozni szeretne, és akár fizikai munkát is hajlandó elvállalni. Jóval nehezebb körülmények között
távozott Szilágyi István színművész: az Aase-díjas alkotó utolsó éveiben adósságcsapdába került, amiből nem tudott kiszabadulni.
Az idős művészek helyzetéről nemrégiben Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója is beszélt.
https://index.hu/kultur/2023/07/02/biro-zsolt-dr-gyimesi-laszlo-eji-artisjus-nka-mma-dia-pim-nemzet-szinesze-muvesze-opera/
Diszkriminált anyák, meg nem született babák
Miközben a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint ismét csökkent a születések száma az egy évvel ezelőttihez képest,
az Orbán-kormány épp most szűkítette a babaváró támogatást. Most éppen a leginkább fogékony korosztályt vették ki a körből,
kizárták a támogatásból a gyermeket vállalók mintegy 49 százalékát. (Mint arról írtunk, Gulyás Gergely miniszterelnökséget
vezető miniszter jelentette be: jövő január 1-jétől változnak a babaváró hitel szabályai, a kormány így szeretné ösztönözni a
nőket arra, hogy minél korábban vállaljanak gyereket.
Ezért 2024. január 1-jétől már csak azok a házaspárok vehetik fel, ahol a nő 30 év alatti. Bevezetnek egy átmeneti időszakot is;
2024 januárja és 2025. január 1-je között a 30–40 év közötti nők is jogosultak lesznek, ha igazolják várandósságukat.)
https://nepszava.hu/3200441_demografia-magyarorszag-csalad-babavaro-tamogatas-elemzes
Kitörhet a sztrájk az Operaházban, béremelést és tisztességes bánásmódot követelnek a dolgozók
Béremelést, kollektív szerződést és tisztességes bánásmódot követelnek a Magyar Állami Operaház dolgozói. Ha nem sikerül
megállapodni az intézmény vezetőségével, akár sztrájkolhatnak is. Kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a múlt héten az
Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (OFDSZ) és a Magyar Zeneművészek és táncművészek Szakszervezete,
aminek sztrájk lehet a vége, ha nem sikerül megállapodni az Operaház vezetésével – írja a Magyar Narancs.
A szakszervezetek a fizetések nagymértékű értékcsökkenése, valamint a 24 százalékos infláció miatt 30 százalékos alapbérrendezést
kérnek az Operaház főigazgatójától, amelyre január 1-től visszamenőleg tartanak igényt.
https://index.hu/kultur/2023/06/29/magyar-allami-operahaz-okovacs-szilveszter-beremeles-szakszervezet-munkaugyi-vita-sztrajk/
Már a strandokon is ránk vadásznak a kullancsok
Nem beszélhetünk kullancsszezonról, mert már egész évben tart. Ráadásul a kullancsok bárhol, akár a strandokon is feltűnhetnek.
Kapiller Zoltánt, a Magyar Kullancsszövetség elnökét kérdeztük arról, mire számíthatunk, mit tehetünk.
Ami a legfontosabb: az idő. Hogy a kullancs minél kevesebb időt töltsön a testünkben.
https://hang.hu/belfold/mar-a-strandokon-is-rank-vadasznak-a-kullancsok-155468
Ezeket a strandbüféket, vendéglőket messzire kerüld el: veszélyesek lehetnek!
Megtelnek a strandok, fürdők, és megnő a büfék, partmenti éttermek forgalma. Érdemes azonban jól megnézni, hol költjük el
a pénzünket, hiszen ahol zsúfoltság van, sok vendég és nagy meleg, ott sokkal nagyobb eséllyel találkozhatunk romlott étellel vagy itallal.
Összeszedtük, mire érdemes fokozottan figyelni ilyenkor.
https://www.penzcentrum.hu/utazas/20230701/ezeket-a-strandbufeket-vendegloket-messzire-keruld-el-veszelyesek-lehetnek-1138555