Egyre kevesebb a tűzoltó Magyarországon, a hivatásosok inkább a vállalatokhoz menekülnek az alacsony fizetés és a veszélyes munka miatt
Budapesten ahhoz sincsenek elegen, hogy legmagasabb szintű riasztási szintre tudjanak lépni, ha egyszerre két helyen gyullad ki a metró. Biztosítás sincs, és úgy tudjuk, már a ruhapénzkeret is szűkül az állami laktanyákban.
Forrás: Népszava
A felhasználók töredéke lehet jogosult a kétszázezres SZÉP-kártyás extrapénzre
Augusztus 1-jétől az év végéig a boltokban is vásárolhatunk a SZÉP-kártyára érkező összegek terhére, és a kormány egyszeri 200 ezer forintos pluszjuttatásra is lehetőséget biztosít a pihenőkártyán keresztül.
Májusban 4,7 millió foglalkoztatott volt, közülük körülbelül 1,4–1,5 millióan kaphattak munkaadójuktól a SZÉP-kártyájukra pénzt. legfeljebb 250 ezer ember lesz azonban csak jogosult a 200 ezer forintos extrajuttatásra.
https://24.hu/fn/gazdasag/2023/06/29/szep-kartya-plusz-200-ezer-forint-juttatas-bolti-vasarlas/
„Egészen észbontó”: Romániába járnak a jóval olcsóbb Pick-szalámiért a mátészalkaiak
Speciális Facebook-oldalt indított a Mátészalka ügyeivel foglalkozó civil szervezet, a Mátészalkaleaks. Az oldal profilképe egy áthúzott huszonhetes, ami a magyarországi áfára utal, nem véletlenül: a keleti országrészben élők figyelmét szeretné f elhívni arra, hogy Romániában, Nagykárolyban mennyi minden olcsóbb. Ennek oka pedig a nálunk valamiért háborúsnak nevezett infláció kisebb mértéke mellett az ottani áfa hazainál szintén alacsonyabb mivolta: 27 helyett 19 százalék, zöldségre, gyümölcsre pedig csak öt százalékos a forgalmi adó.
https://hang.hu/belfold/egeszen-eszbonto-romaniaba-jarnak-pick-szalamiert-a-mateszalkaiak-155574
Itt az újabb elkeserítő bizonyíték: ezért vagyunk igazi összeszerelő ország Európában
Magyarországon rendkívül alacsony azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik munkájuk során folyamatosan használnak valamilyen technikai, digitális eszközt, ezt nézve, az összes alkalmazotthoz mérve még a 20 százalékot sem érjük el. A lista éllovasai, úgy mint például Luxemburgban vagy Hollandiában ezzel szemben majdnem a dolgozók fele folyamatosan aktív valamilyen digitális eszközzel munkája során. Eredményünkkel az EU-s lista végén kullogunk, olyan országokkal, mint Románia, Bulgária vagy éppen Görögország. Pedig az adatokat látva egyértelműnek látszik, minél tehetősebb egy ország, annál több olyan alkalmazott dolgozik benne digitális munkakörben.
https://www.penzcentrum.hu/karrier/20230628/itt-az-ujabb-elkeserito-bizonyitek-ezert-vagyunk-igazi-osszeszerelo-orszag-europaban-1138481
Megdöbbentő: több baktérium lehet az újratölthető vizes palackokban, mint a WC-ülőkén
Tudja meg, hogyan kerülheti el a baktériumokkal való találkozást és teheti biztonságossá az újratölthető vizes palack használatát, amelyekben egy új kutatás szerint több kórokozó található, mint egy WC-ülőkén. A Mirror cikke különös figyelmet szentel az újratölthető vizes palackok higiéniai kérdésének. Szakértők szerint a mindennapi használati eszközökben több baktérium lehet, mint egy WC-ülőke felületén, ha a kulacsokat nem tisztítjuk rendszeresen. A nyári tikkasztó melegben egyre többen hajlamosak vagyunk újratölthető palackokba tölteni a frissítőt, de ez a környezetbarát megoldás meglepően káros lehet az egészségünkre.
https://velvet.hu/checkout/2023/06/28/megdobbento-tobb-bakterium-ujratoltheto-vizes-palack-wc-uloke/
Pontosan rá kell majd írni a méz csomagolására, hogy melyik országokból származik
Uniós szinten szigorodhat a mézkeverékek származásának jelölése, úgy néz ki, elfogadnak egy magyar javaslatot. Azt még nem sikerült elérni, hogy a származási országok felsorolása mellett azok arányát is fel kelljen tüntetni százalékos formában. https://hvg.hu/gazdasag/20230628_mez_Agrarminiszterium_Nagy_Istvan_szarmazasi_igazolas_Europai_Unio_Europai_Bizottsag
Sorra büntetik a magyarokat az Adriánál: alig ismert szabály miatt jöhet a 7 milliós bírság
Már most több mint 200 ezer forintnyi bírságnál és több mint 3 éves eltiltásnál jár a Balaton legelvetemültebb horgásza, akit rendre engedély nélkül kapnak el a magyar tengernél. Aki esetleg a horvátországi nyaralásán tervezne pecázni, az még nagyobb büntetést kockáztat, ott ugyanis milliókba fájhat, ha valaki engedély nélkül horgászik a tengernél! Mutatjuk, mennyibe kerül 2023-ban az adriai horgászengedély.Május eleje, az igazi szezon kezdete óta 13 alkalommal szabtak ki büntetést a Balatonnál a szabálytalan horgászokra - derült ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. által közölt hatósági döntésekből. Az azóta kiszabott, legnagyobb pénzösszegű büntetés 70 750 forint volt, amit a pontytilalom alatt szabtak ki egy szabálytalan horgászra - ráadásul egy évig el is tiltották a halőrök a horgászattól.
https://www.penzcentrum.hu/utazas/20230628/sorra-buntetik-a-magyarokat-az-adrianal-alig-ismert-szabaly-miatt-johet-a-7-millios-birsag-1138484