Elveszi az Orbán-kormány a védőnői szolgálatokat az önkormányzatoktól, de a rezsit és a béren kívüli juttatásokat mindenütt velük fizettetné meg
Bár a védőnői szolgálatok államosításáról szóló törvénymódosítást már tavaly elfogadták, az átállás részletei csak most, a július elsejei bevezetés előtt kezdenek felsejleni. A Népszava úgy értesült: noha szombattól már nem önkormányzati, hanem állami feladat a védőnői szolgálatok működtetése, az utolsó pillanatokban készülnek a vonatkozó szerződések, és egyelőre megoldatlan például az, ki fizesse a rendelők rezsijét. Lapunk birtokába került egy dokumentum amely szerint egy kórház „fedezethiányra tekintettel” még egy ideig indokoltnak tartja az önkormányzat anyagi kötelezettségvállalását az átvett ingatlanok üzemeltetésében.
Forrás: Népszava
Pár nappal a váltás előtt teljes tanácstalanságban vannak az államhoz kerülő védőnők
Már csak néhány nap, és az államhoz kerül a védőnői ellátás, az érintetteknek azonban lényegében még mindig fogalmuk sincs a részletekről. Így arról sem, mi lesz a béren felüli juttatásokkal, amit a településektől kaptak.
Van, akinek önkormányzati lakásából is ki kell költöznie, más azt nem tudja, ki fizeti majd a családlátogatásokhoz szükséges autóhasználatot. Az OKFŐ szerint alaptalanok a félelmek, a védőnőknek nem csak fizetésemelés jár majd, hanem a juttatásaikat sem veszítik el.
https://hvg.hu/360/20230626_teljes_tanacstalansagban_az_allamhoz_kerulo_vedonok
Nem árulják el a reformátusok, milyen ingóságokat kapnak meg ingyen az államtól
Kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy selejtezés előtti berendezésekről van szó.
https://nepszava.hu/3199802_magyarorszagi-reformatus-egyhaz-dunamelleki-egyhazkerulete
Balog Zoltán és Gulyás Gergely egyházkerülete ingyen megkap 111 vagyonelemet az államtól
Az érintett vagyonelemeket nem nevezték meg, és az értékük sem derül ki az erről szóló kormányhatározatból. Megjelent egy, az állami vagyonelemek ingyenes egyházi tulajdonba adásáról szóló határozat a Magyar Közlönyben: ezúttal nem ingatlanokat, hanem ingóságokat ad át a kormány, hogy segítse a hitéleti feladatok ellátását – vette észre a 24.hu.
https://nepszava.hu/3199762_ingosagok-egyhazi-tulajdon-allami-vagyonelemek-magyar-kozlony
Nem érdemes őszig várni a kéménysepréssel
Nem érdemes őszig várni a kéménysepréssel, a szakemberek ugyanis a fűtési szezon kezdetén a leginkább leterheltek – emelte ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Ezért azt ajánlják a családi házban élőknek, hogy minél hamarabb egyeztessenek időpontot a katasztrófavédelemmel vagy a területileg illetékes kéményseprő céggel.Magánszemélyeknek ugyanis a kéményseprés ingyenes, viszont a kéményseprők nem mennek ki automatikusan a családi házakhoz – tették hozzá.
https://hirado.hu/belfold/cikk/2023/06/26/nem-erdemes-oszig-varni-a-kemenysepressel
Hány év házasság után lesz közös a vagyon? Az élettársi viszony is ugyanúgy számít? Íme az igazság!
A magyarok nagy része nem tartja szükségesnek a házassági szerződést, ugyanakkor sokan nincsenek tisztában azzal, hogy házastársként közös a bevételük, de még a tartozásaik is.A legtájékozottabbak abban voltak a kitöltők, hogy közösek lesznek-e azok a vagyontárgyak, amelyeket a házaspár egyik tagja örököl. Több mint kétharmaduk helyesen tudta, hogy az örökölt és az ajándékba kapott vagyontárgyak, például egy ingatlan vagy egy autó nem lesz a közös vagyon része.
https://www.blikk.hu/eletmod/tippek/hazassag-elettarsi-kapcsolat-kozos-vagyon-orokles-jo-hazassag/ecq15qr?
Székletből készített tabletta segíthet a májbetegeken
A hamarosan kezdődő klinikai vizsgálatban 300 ember kap placebót vagy fagyasztva szárított emberi székletet tartalmazó tablettát. A kutatás célja, hogy megállapítsa, segíthet-e a székletátültetésnek is nevezett módszer az előrehaladott májbetegségben szenvedőkön – írja a Sky News.
https://infostart.hu/tudomany/2023/06/26/szekletbol-keszitett-tabletta-segithet-a-majbetegeken
Komoly veszélyt jelenthet a kutyaürülék, ha nem szedik össze
A kutyák emésztőrendszerében veszélyes kórokozók, így Salmonella, E. coli, Giardia és különböző paraziták, sőt ellenálló baktériumok lehetnek jelen, amelyek az ürülékkel a szabadba kerülhetnek.
https://24.hu/tudomany/2023/06/26/kutyaurulek-piszok-veszely-egeszseg/