Életbe lép az állam építőanyag-elővásárlási joga – ha nem tetszik az ár, lehet pereskedni, de a termék akkor is az államé
Fontos, az építőanyag-piacot érintő változást, az erőteljes állami beavatkozást előkészítő döntéseket hozott a kormány. Hamarosan életbe lép az építőanyagokra vonatkozó exportkorlátozással kombinált állami elővásárlási jog, Lázár Jánosnak pedig június végéig kell újabb lépéseket tennie a nemzeti tüzépek koncepcióját előkészítendő.
Forrás: HVG
A szittya gondolkodásmód főszerepet kap a Honvédségben
A szittya gondolkodásmód természetesen nem azt jelenti, hogy lovakra cserélik majd a harckocsikat, vagy parittyára a gépfegyvereket.
Ez csupán egy teljesen új szemlélet kódneve, amit az új vezérkari főnök fog felpörgetni. A Szabad Európa információi szerint Ruszin-Szendi Romulusz
vezérkari főnökként időnként „nem megfelelő stílusban” beszélt a köztársasági elnökkel. „Ez ráadásul mások jelenlétében is előfordult, nyilván
elég hamar végigfutott a vezérkar körében, és megütközést keltett.
https://index.hu/belfold/2023/05/09/honvedseg-novak-katalin-borondi-gabor-ruszin-szendi-romulsz-hadsereg-szittya-gondolkodas/
40 százalékkal drágulnak a strandbelépők tavalyhoz képest
Többszöri, fokozatos áremelés után átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor – írja a Világgazdaság.
https://24.hu/fn/gazdasag/2023/05/09/strand-furdo-belepo-dragulas-nyar-40-szazalek/
Érettségi: hétfőn egy korszak lezárult, jövőre jön a „lelketlen húsdarálás”?
Túl vannak a magyarérettségin a diákok. Közvetlenül a megmérettetés után a Magyartanárok Egyesületének elnökét kérdeztük arról,
mennyire volt nehéz dolga a végzősöknek. Arató László cikkünkben ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani vizsgánál
sokkal fontosabb az, ami jövőre lesz. Álláspontja szerint az új követelmény, amely 2024-től lép életbe, finoman szólva is több sebből vérzik.
https://index.hu/belfold/2023/05/08/erettsegi-2023-magyar-nyelv-es-irodalom-arato-laszlo-valtozas/
Élesednek a megfigyelőrendszerek: a dolgozóknak többé nincsenek titkaik
A hibrid és távmunka körülményei között a kollégákkal folytatott pletykálkodás, sugdolózás is digitalizálódott. Csakhogy mindez igencsak kockázatos
lehet a munkavállalók és az őket megfigyelni vágyó cégek szempontjából.A koronavírus-járvány elhozta a táv- és a hibrid típusú munkavégzés virágkorát.
Izzanak a csetprogramokon keresztül zajló megbeszélések, egymásba érnek az online meetingek, projektmanagement szoftvereket, virtuális
ruha- és épülettervező programokat püfölnek a szakemberek otthon, a kanapén ülve vagy a kerti garnitúrán gubbasztva.
AZ A VELÜNK SZÜLETETT IGÉNY AZONBAN, HOGY INFORMÁCIÓKAT KERESSÜNK - ÉS OSSZUNK MEG - MÁSOKRÓL,
MIT SEM VÁLTOZOTT. MIKÖZBEN A KÖRÜLMÉNYEK NAGYON IS.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230509/elesednek-a-megfigyelorendszerek-a-dolgozoknak-tobbe-nincsenek-titkaik-613746
Kiszűrhetők az ivóvízből az örök vegyszerek
Nagyon hatásos és újrahasznosítható a le nem bomló rákkeltő anyagokat megfogó új szűrő.
A kanadai Brit Columbia Egyetem munkatársai olyan szűrőt fejlesztettek ki, ami hatékonyan eltávolítja az ivóvízből az örök vegyszerek közé sorolt anyagokat.
https://index.hu/techtud/2023/05/08/pfas-orok-vegyszer-nem-bomlik-le-tapadasmentes-elhizas-rak-ivoviz-szuro-99-szazalek-ujrahasznosithato/
Reumás ízületi gyulladást okozó baktériumot azonosítottak
A Stanford Egyetem, a Coloradói Egyetem és a Benaroya Kutatóintézet munkatársai megállapították, hogy egy Subdoligranulum baktériumfaj a reumás ízületi gyulladás kiváltója.
https://index.hu/techtud/2023/05/08/orvostudomany-reumas-izuleti-gyulladas-artritisz-kutatas-bakterium-mikrobiom-subdoligranulum/
Megugrott a skarlátos betegek száma
Április végéig csaknem 2900 ember fertőzödött meg. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint január óta hétről hétre
egyre több a fertőzött. Január első hetében 33, februárban 140, márciusban csaknem 200 új skarlátost vettek nyilvántartásba. Április első felében
a fertőzöttek száma megfeleződött, a hónap második felében azonban újra 200 felett volt a betegek száma, múlt héten
pedig már 304 új fertőzöttet diagnosztizáltak, így április végéig 2868 embernél diagnosztizáltak skarlátot – írta a Magyar Nemzet.
https://24.hu/belfold/2023/05/09/megugrott-a-skarlatos-betegek-szama/
a