Teljes káoszra kell számítani Budapesten
Április 22-én, szombaton rendezik meg az I Bike Budapest kerékpáros felvonulást. Emellett a hétvégén tartják a 38. Telekom Vivicittá Városvédő Futást, ami miatt április 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap több helyen is lezárásokra kell készülni a fővárosban, ami a közösségi közlekedést is érinti. Április 22-én rendezik meg a X. Országos Rendőr- és Tűzoltónapot is. Az I Bike Budapest kerékpáros felvonulást április 22-én, szombaton rendezik meg. A résztvevők a Hősök teréről vonulnak a Margit-szigetre, többek között az Andrássy út és mindkét alsó rakpart érintésével.
Forrás: Index
Az orvosok nagy része a kamara tagja maradt
A Magyar Orvosi Kamara Facebook-oldalán számolt be róla, hivatalosan hány ember lépett vissza a kamarába. Emellett, mint ígérték, jövő héten fontos felméréssel jelentkeznek.
https://index.hu/belfold/2023/04/21/magyar-orvosi-kamara-kincses-gyula-tagsag-orvos-fogorvos-egeszsegugy/
Tanári státusztörvény: Eredménytelenül tárgyalt a szakszervezet a minisztériummal
A mai napon újra tárgyalóasztalhoz ültek a köznevelésért felelős államtitkárság és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) képviselői.
Az egyeztetés ugyanakkor a PSZ szerint eredménytelen volt, szerintük
a kormány semmit nem értett meg az elmúlt másfél év tiltakozásaiból, ezt bizonyítja a státusztörvény koncepciója,
amelyről látványos, ám teljesen eredménytelen egyeztetés zajlik.
https://24.hu/belfold/2023/04/21/miniszterium-pedagogus-szakszervezet-egyeztetes/#
https://168.hu/itthon/statusztorveny-tervezet-pedagogusok-szakszervezete-oktatas-257196
10 százalékos leépítés mellett lesz fizetésemelés a minisztériumokban
A héten indított társadalmi egyeztetés mellett szakmai egyeztetés is indult a kormánytisztviselők új bértáblájának és béremelésének tervezetéről,
amelyet a közszolgálati szakszervezetek kérésére dolgozott ki a kormány. A közszféra béremelése tehát –
az orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák után – a központi és a területi igazgatásban dolgozó kormánytisztviselőkkel folytatódna,
írja pénteki közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
https://24.hu/belfold/2023/04/21/miniszterium-fizetesemeles-10-szazalekos-leepites/
https://mfor.hu/cikkek/makro/nyugtatgatja-az-allamtitkar-a-kormanytisztviseloket.html
Kihirdették: eladó a Dunaferr vasmű!
Részvételi felszólítást tett közzé a Fővárosi Törvényszék a felszámolás alatt álló Dunaferr ügyében április 20-án a cégközlönyben - szúrta ki a Portfolio.
Vagyis megkezdődik a vasmű értékesítése, és a részletekből kiderül, hogy közvetlenül közel 3700 dolgozó érintett. Az újdonsült vevő nemcsak
a vasmű szovjet időkre visszavezethető technológiáit kapja meg, hanem nyakába veszi a környezetvédelmi terhekből fakadó kötelezettségeket is.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230421/kihirdettek-elado-a-dunaferr-vasmu-610698
Egyre több az influenzás, figyelmeztet az NNK
Múlt héten 15 300-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében csütörtökön.
Azt írták, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint április 10. és 16. között az országban 149 200-an fordultak orvoshoz
akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 15 300 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
https://index.hu/belfold/2023/04/20/nnk-influenza-megbetegedesek-rsv-koronavirus/