Perzsiába beletört az oroszok bicskája
A XV. század közepén még piciny, alig 430 ezer négyzetkilométer kiterjedésű moszkvai orosz fejedelemség minden irányban sikeres terjeszkedési politikát folytatott. Amikor IV. (Rettegett) Iván 1533-ban hatalomra került, a birodalom területe már 2,5 millió, amikor pedig „minden oroszok cárjaként” 1584-ben meghalt, már 5,4 millió négyzetkilométer volt. Ő hódította meg a Volga menti Kazáni és az Asztraháni Kánságot, és uralkodása alatt vette kezdetét Szibéria orosz birtokbavétele is. A Dnyepertől balra fekvő kelet-ukrán területek 1653-ban váltak Oroszország részéve, erre az időre befejeződött Szibéria meghódítása is.
Forrás: 24.hu
Legalább 20 ezer éve fogyasztunk alkoholt, de csak néhány száz éve vált igazán veszélyessé
Mióta világ a világ, az ember örömmel mérgezi magát alkohollal, de könnyen lehet, hogy enélkül a civilizáció sem alakult volna ki: egyesek szerint nem a mezőgazdaságból jött a sör, hanem a sör teremtette meg az igényt a nagybani gabonatermesztésre. A történelmünket végigkíséri az alkohol; Edward Slingerland filozófus-történész elmondja, miért.
https://qubit.hu/2022/10/31/legalabb-20-ezer-eve-fogyasztunk-alkoholt-de-ez-csak-nehany-szaz-eve-lett-igazan-veszelyes
Ő volt a modern hadviselés atyja
A harmincéves háború az újkori Európa politika- és vallástörténetének meghatározó eseménye volt, és az érintett területeken rettenetes pusztítással járt. Kevésbé köztudott talán, hogy ehhez a zűrzavaros, fordulatokkal teli konfliktushoz köti a hadtörténészek egy része az úgynevezett „hadászati forradalom” bekövetkeztét is. E folyamat végére a középkori hadviselés végleg elavulttá vált, és megjelentek azok a hadseregek és taktikák, amelyek azután évszázadokig uralták Európa csatatereit
.https://24.hu/tudomany/2022/10/31/haboru-harminc-eves-gusztav-adolf-tortenelem/
Minden más szárazföldi emlősnél több arcidegsejtje van az elefántnak
Nem véletlen, hogy az elefántok olyan sokrétűen és ügyesen tudják használni ormányukat, és oly kifejezően a füleiket.
https://ng.24.hu/termeszet/2022/11/01/minden-mas-szarazfoldi-emlosnel-tobb-arcidegsejtje-van-az-elefantnak/
Ritka kincseket tártak fel a bakonybéli bencés monostornál – fotók
A rendház udvarán végzett feltárás számos fontos adatot ad a szerzetesközösség sok évszázados múltjáról.
https://infostart.hu/belfold/2022/10/30/ritka-kincseket-tartak-fel-a-bakonybeli-bences-monostornal-fotok
EGY KATONA LEVELE PANNÓNIÁBÓL EGYIPTOMBA
Aurelius Polion nevű egyiptomi származású katona 1800 évvel ezelőtt írt levelét sikerült elolvasni. A fiatalember egy pannóniai légióban szolgált és innen írt Egyiptomba a családjának.
https://www.sumidamagazin.com/2022/09/20/egy-katona-levele-pannoniabol-egyiptomba/
A J betűt egy 16. századi olasz nyelvésznek köszönhetjük
A magyar ábécében egy rakás olyan betű van, amelyekkel a világból is ki lehetne üldözni egy átlagos külföldit, pedig nem nehéz belátni, hogy sokkal logikusabb megkülönböztetni a Dzs és a J betűt ahelyett, hogy az angolokhoz hasonlóan kontextustól tennénk függővé, hogy éppen melyik hangot kell használni, ha J betűt látunk leírva.
https://telex.hu/eszkombajn/2022/11/02/abece-j-betu-latin-olaszorszag
Konfuciusz bölcsességei (2. rész)
A Konfuciusz bölcsességeit tartalmazó könyv a világirodalom egyik legrégibb és legolvasottabb műve. A Mester írástudó volt, de gondolataiból semmit sem jegyzett le. A két és félezer évvel ezelőtt élt bölcselkedő mondásait, beszélgetéseit tanítványai, vagy inkább tanítványainak tanítványai jegyezték le. A bölcsességek alapvetően morálfilozófiai jellegűek, és kevésbé gyakorlatiak, csak néhány említés van jövedelemről, vagyonról, gazdálkodásról.
https://ado.hu/ado/konfuciusz-bolcsessegei-2-resz/
Beszédművelésünk legrégibb dokumentuma (is) a Halotti beszéd
https://nepszava.hu/3174578_beszedmuvelesunk-legregibb-dokumentuma-is-a-halotti-beszed