„Frászt kaptam, amikor megláttam a januári bérjegyzéket” - Nem egyeznek a kormány ígért összegei a valóságban utalt bérekkel
Sok egészségügyi dolgozónak kellemetlen meglepetés lesz a fizetési papír.Arra sincs garancia, hogy a
szakdolgozók maradéktalanul megkapják a januártól ígért 21 százalékos alapilletmény emelést, hiszen ezzel
egyidejűleg jó néhány helyen megvonják a munkáltatói döntésen alapuló korábbi juttatásokat”
Forrás: Népszava
Emmi: érkezik az idei első emelt bér az egészségügyben
Az átfogó béremelési programok keretében az ápolók bére újabb 21 százalékkal, az orvosoké pedig átlagosan 28,5 százalékkal emelkedett
https://weborvos.hu/egeszsegpolitika/emmi-erkezik-az-idei-elso-emelt-ber-az-egeszsegugyben-272048
Szerinted is legalább 20 százalékos az infláció? Felmérésünk szerint nem vagy egyedül
Minél alacsonyabb valakinek a jövedelme, jellemzően annál nagyobb mértékű drágulást tapasztal. Az infláció hatását ugyanakkor részben ellensúlyozza a bérek emelkedése, igaz ez sokszor munkahelyváltásnak köszönhető.
https://g7.hu/penz/20220205/szerinted-is-legalabb-20-szazalekos-az-inflacio-felmeresunk-szerint-nem-vagy-egyedul/
Orbán rendelettel írta felül a bíróság ítéletét, az Operatív Törzs dönthet a sajtó beengedésről a kórházakba
https://24.hu/fn/gazdasag/2022/02/05/orban-viktor-rendelet-korhaz-sajto-operativ-torzs/
https://444.hu/2022/02/05/a-birosag-beengedte-volna-a-sajtot-a-korhazakba-de-a-kormany-villamgyorsan-elintezte-hogy-maradjon-a-kitiltas
Az utolsó pillanatban hatástalanítja a betegellátás ketyegő bombáját a kormány
Egy gyors költségvetési beavatkozással végül megmenekül a hazai gyógyászatisegédeszköz-piac, és nem maradnak ellátatlanul betegek százezrei. Arra viszont egyelőre nem született megoldás, hogy várhatóan már a közeljövőben egyre több gyógyászati segédeszköz tűnik el a piacról, miközben folyamatosan szállnak el az árak.
https://index.hu/belfold/2022/02/06/orvostechnikai-eszkozok-hiany-3-milliard-finanszirozas/
Egységes ellenzék: A kormány továbbra is csak hitegeti és átveri a közalkalmazottakat
https://hang.hu/belfold/egyseges-ellenzek-a-kormany-tovabbra-is-csak-hitegeti-es-atveri-a-kozalkalmazottakat-136575
Kérik az embereket, hogy ne várjanak a lejárt okmányok megújításával
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején lejáró okmányok június 30-ig érvényesek, ezért arra kérik az érintetteket, hogy mielőbb újítsák meg azokat – hívta fel a figyelmet György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken.
https://index.hu/belfold/2022/02/04/gyorgy-istvan-koronavirus-jarvany-allamtitkar-okmanyok/
Az Alkotmánybíróság szerint jogszerű az egészségügyből kilépettek alacsonyabb végkielégítése
Akik aláírták az új szerződést, majd később lépnek ki, azok viszont megkapják a teljes összeget Elutasították egy szakorvos és egy asszisztens panaszát, akik azt kifogásolták, hogy miután nem vállalták az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt, és elhagyták az állami egészségügyet, sokkal alacsonyabb végkielégítést kaptak, mint amennyi szolgálati idejük alapján járt volna nekik. Az Ab szerint nem történt diszkrimináció
https://hvg.hu/itthon/20220204_Nem_Alaptorvenyserto_az_egeszsegugybol_kilepettek_alacsonyabb_vegkielegitese
MalaysiaNow: Tudható volt egy kínai lélegeztetőgép-típusról, hogy veszélyeztetheti a betegeket, amikor a magyar kormány vásárolt belőle
Az Orbán-kormány az első koronavírus-hullám alatt összesen 178 milliárd forintért vásárolt kínai lélegeztetőgépeket Vinod Sekhar maláj üzletembertől.
https://24.hu/kulfold/2022/02/05/kinai-lelegeztetogep-eletveszelyes-magyar-kormany-malaysianow/
Tiltólistára tette a hatóság ezeket a vízszűrőket, kancsókat: ne használd, ha ilyet vettél!
Frissítette a forgalomból kitiltott termékek listáját a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az újonnan felkerült termékek között a lakosság körében is népszerű vízszűrő kancsók, fordított ozmózis víztisztító berendezések és szűrők, desztilláló berendezések, valamint vízionizátor ok találhatók. Mutatjuk, melyik termékektől érdemes óvakodni!
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/20220206/tiltolistara-tette-a-hatosag-ezeket-a-vizszuroket-kancsokat-ne-hasznald-ha-ilyet-vettel-1121723