Készen álltak a „halállisták" máris megindult a létszámleépítés
Mintha csak a kormányhatározat megjelenésére vártak volna: kedden megkezdték a kirúgásokat a
központi közigazgatásban. A kabinet hosszú lebegtetés után csak két napot hagyott a végrehajtásra.
Forrás: Népszava

Itt a Patyiszéket létrehozó törvény: akár bármiről IS ítélkezhet az új bíróság
Hetven éve halott rendszert "támaszt fel" az Orbán-kormány: az 1949-ben megszüntetett, a Magyar
Királyi Közigazgatási Bíróság jogutódjaként működött közigazgatási bíróságokét.
Forrás: zoom.hu

Hiába szeretné a kormány, alkalmatlan a Szent János centrumkórháznak
Gulyás Gergely tévesen nevezte a kormányinfón súlypontinak a Szent János Kórházat, valójában
centrumintézménnyé alakítaná a kormány a rozoga épületegyüttest. Ez azonban kidobott pénznek tűnik az egészségügyi szakközgazdász szerint.
Forrás: zoom.hu

Közszolgálati leépítés: a miértről nem tudnak semmit az érintettek
A köztisztviselői és a rendvédelmis érdekvédők szerint sincs átgondolva, hogy mindössze két hónap alatt akar a
kormány 6816 státuszt megszüntetni, illetve továbbra is válaszra vár a kérdés: mely feladatok elvonása indokolhatja a létszámleépítést.
Forrás: Infostart

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.