A kék-sárga baleseti bejelentő helyett januártól elég lesz egy okostelefonos app
Az applikációt most véglegesíti a Magyar Biztosítók Szövetsége. Jó ötlet, mert a kék-sárga formanyomtatvány macerás, igaz,
a digitális app sem pofonegyszerű, de ha sokat karambolozik, biztosan rutinná válik.
Forrás: Index

Ne tűzzék napirendre a "rabszolgatörvényt" - üzenik a szocialisták és régen a fideszesek is ezt akarták
Hétfőn kell dönteniük a képviselőknek arról, tárgyaljon-e az Országgyűlés a Kósa-Szatmáry féle törvényjavaslatról.
Egy éve és hét hónapja egy ehhez kísértetiesen hasonlító módosítást a fideszes képviselőkkel egyetértésben már elkaszált a gazdasági bizottság.
Forrás: Népszava

Közmunkást faragna a hajléktalanokból az Orbán-kormány

Az utcán élőkre szabott, speciális közmunkaprogramokat dolgozna ki a kormány, mert először ilyen „védett" munkahelyen kell felkészíteni őket arra, hogy később helyt álljanak a munkaerőpiacon – derül ki a birtokunkba jutott előterjesztésből. Képeznék is a hajléktalanokat, felkészítenék őket „a személyes higiéniára és a közösségi együttélésre", és minden melegedőben lenne számítógép és internet, hogy munkát kereshessenek. A szükséges pénz a finanszírozásra állítólag megvan – kérdés, mi valósul meg mindebből.
Forrás: HVG

Drasztikus munkaidő-szabályok jöhetnek - itt a fideszes javaslat

Újra elővették azt a 2017 tavaszán már lesöpört javaslatot, mely szerint a jelenlegi maximális 12 hónapról 36 hónaposra emelkedne az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozók munkaidőkerete. Mindenkit érintene az, hogy az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértékét évi 400 órára növelnék meg. A Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf fideszes képviselők jegyezte friss törvényjavaslat 2019 január 1-től lenne hatályos, amennyiben a parlament elfogadja.

Forrás: napi.hu

A rendőrség részévé szervezik a bevándorlási hivatalból alakuló "idegenrendészeti szervet"

Az "idegenrendészeti szerv" jövő júliustól állna fel.
Forrás: HVG

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.