Drága karácsonyi ajándékok: a NAV is lesújthat, ha nem vigyáz!

Szenteste több százezren esnek neki az ajándékbontogatásnak a karácsonyfa alatt. Sokan megfeledkeznek róla, hogy a nagyobb értékű ajándékok után bizonyos esetekben illetéket kell fizetni. Ha pedig ezt elmulasztja az ajándékozott, és lefüleli a NAV - például egy gyanútlan közösségi média poszt alapján -, elég súlyos bírságot is kaphat

Forrás: napi.hu

Majdnem 600 milliót osztott szét a Belügyminisztérium karácsonyi jutalomként
Pintér Sándor vezette minisztérium 585 millió forintot fordított év végi pluszjuttatásokra, ez átlagosan fejenként több mint 600 ezer forintos prémiumot jelent.
Forrás: 24.hu 

Az országos főrendőr megköszönte a kitartást, de nem teszi zsebre az állomány nevében írt választ

Az év vége közeledtével óhatatlanul is számot vet az ember. Balogh János országos rendőrfőkapitány levelét megírta, ezzel letudva a vezetők év végi ünnepekkor szinte kötelező általános gyakorlatát. Annak rendje és módja szerint megköszönt az állománynak mindent, a levél szerint minden szép és jó.

Mint írta, tovább javult a rendőrség társadalmi és szakmai megítélése, és kitért arra is, hogy "hazánk továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb országa".

Forrás: Népszava

Elköltöttek rá egymilliárdot, hogy többen sportoljanak Magyarországon, de nem működik, mi az?
Ha valaki nehezen tudja elképzelni pusztán a lebilincselő neve alapján, hogy mit jelent a Digitális Sport Kataszter, vagy Nemzeti Sportinformációs Rendszer, annak itt egy ábra:
Forrás: 444.hu

Egymillióan a minimálbért sem keresik meg
Hiába a fizetésemelések, megmaradt a jövedelmek közti szakadék – ez látszik legalábbis az adóbevallásokból, amelyeket a Policy Agenda elemezett.
Forrás: Népszava

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.