Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne z iskolaérettségi vizsgálatok eredménye
Még a szülők sem kaphatnak írásos tájékoztatást gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményéről
Forrás: Népszava
Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne z iskolaérettségi vizsgálatok eredménye
Még a szülők sem kaphatnak írásos tájékoztatást gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményéről
Forrás: Népszava
Tűzfalon, kerítésen, villamoson is hirdették a filmeket
Abban az időben, amikor Budapesten még 200 mozi volt, az új filmekről hatalmas, vászonra festett plakátok készültek a
Fővárosi Moziüzemeltetési Vállalat (Fömo) műhelyében, amiket tűzfalakra, építési palánkokra, gyárkerítésekre ragasztottak.
Forrás: Index
Sokkolta Ózdot a gyárbezárás: több száz család megélhetése veszélyben
Az innovációs miniszter hatpontos programcsomagot vitt a borsodi településre, a kirúgás előtt álló dolgozók feszültek.
Forrás: Népszava
Előre mentőt hívtak a bejelentéshez
Év végén bezár az elektronikai alkatrészeket gyártó ózdi ABB-gyár. Az ország egyik legszegényebb területén így 1200 ember veszíti el a munkáját.
1200 embert eresztenek szélnek az ország egyik legszegényebb térségében
Forrás: Index
Történelmi csúcs: majdnem 21 ezer forint a családi nagybevásárlás
Hajszál híján 21 ezer forint lett a bevásárlás átlagos végösszege, miközben az is kiderült: a párizsi már egyáltalán nem egy olcsó felvágott,
de talán már tetőzik a sertéshús áremelkedése - miközben mindent eláraszt a szerelem.
Forrás: Privátbankár
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2022-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk