03. 10.

A Munka Törvénykönyve nem ismeri a karantén fogalmát

Alapbér jár annak, akit a korona/vírus-járvány miatt mentesítenek a munkavégzés alól.
Forrás: HVG

Munkajogi kérdések koronavírus esetén
Ha a vírus Magyarországon is nagy számban megjelenik, a hazai munkáltatóknak is szembe kell nézniük az ebből fakadó nehézségekkel.
https://ado.hu/munkaugyek/munkajogi-kerdesek-koronavirus-eseten/

 

Koronavírus: kell-e félnünk attól, hogy étteremben, vagy rendelt ételtől fertőződünk meg?
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/koronavirus-kell-e-felnunk-attol-hogy-etteremben-vagy-rendelt-eteltol-fertozodunk-meg.1089849.html

 

Aláírták az FKF-nél a bérmegállapodást
Fővárosi Közterület-fenntartó  Nonprofit Zrt.-nél március elsejével a fizikai dolgozók tízszázalékos, a szellemi dolgozók egységesen hétszázalékos béremelést kapnak.
https://ado.hu/munkaugyek/alairtak-az-fkf-nel-a-bermegallapodast/

 

Pórul jár, aki már nyugdíjba ment

Akik 2021-ben vonulnak nyugdíjba, azoknak időskori ellátása 35 százalékkal magasabb lesz, mint azoké, akik ugyanolyan életpályát

követően 2016-ban mentek nyugdíjba. Az ötéves eltérés 2016-ban még csupán 1 százalék volt – a többi között ez derül ki az EB legutóbbi országjelentéséből.

https://nepszava.hu/3069159_porul-jar-aki-mar-nyugdijba-ment

 

Egyszerű otthoni koronavírus-tesztet fejlesztettek ki Bill Gates alapítványának segítségével
Olyan gyors, egy-két nap alatt eredményt hozó koronavírus-tesztet dolgoztak ki Bill Gates jótékony alapítványának segítségével Amerikában, ami megspórolja az embernek az orvoshoz tett utazást.
https://444.hu/2020/03/09/egyszeru-otthoni-koronavirus-tesztet-fejlesztettek-ki-bill-gates-alapitvanyanak-segitsegevel

https://infostart.hu/tudomany/2020/03/09/dramaian-lerovidulhet-a-koronavirus-teszteles

 

Képregényben magyarázza Győr fideszes polgármestere, miért nem ad több pénzt a focistáknak
Az új győri városvezetés páros lábbal szállt bele a magyar fociba még a múlt héten. Ugyanis amíg Borkai Zsolt még „korrektül" tolta a százmilliókat a győri fociba, utódja, Dézsi Csaba András ennek véget vetett.
https://hvg.hu/itthon/20200309_Kepregenyben_magyarazza_Gyor_fideszes_polgarmestere_miert_nem_ad_tobb_penzt_a_focistaknak

 

Koronavírus: a magyar elkülönítési eljárás, ahogy egy iráni diáklány látja

„Távolról sem professzionális" – így jellemezte a koronavírussal fertőzött iráni egyetemista egyik, karanténban lévő évfolyamtársa a magyar hatóságok eljárását.

https://nepszava.hu/3070000_vakugrasnak-neveztek-a-szakkepzes-atalakitasat

 

Egyetlen sokatmondó képen, hogy mennyit tesz egy alapos kézmosás
https://qubit.hu/2020/03/09/egyetlen-sokatmondo-kepen-hogy-mennyit-tesz-egy-alapos-kezmosas