02. 04.

Tájékoztassák a munkavállalókat, használjanak kézfertőtlenítő és vírusölő szereket

Tájékoztassák a visszaérkező munkavállalókat a koronavírus-fertőzés tüneteiről és a megelőzés lehetőségeiről, helyezzenek ki kézfertőtlenítő szereket, és használjanak fokozott vírusölő hatású takarítószereket – ezt javasolja a Nemzeti Népegészségügyi Központ a hazai munkáltatóknak.

Forrás: Index 

A napokban kapják kézhez emelt alapbérüket a szakdolgozók
Felidézve az ütemezett szakdolgozói béremelési program korábbi állomásait, elmondta: 2012-2013-ban átlagosan 27 százalékos béremelésben részesült ez a kör, 2016-ban pedig további 26 százalékkal, 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban. Az idei januári 14 százalékos béremelés után még 20 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók ez év novemberében, 2022 januárjától pedig újabb, 30 százalékos alapbéremelés lesz - ismertette az adatokat az államtitkár.
https://weborvos.hu/egeszsegpolitika/a-napokban-kapjak-kezhez-emelt-alapberuket-a-szakdolgozok-257145

 

„Ez nem a nemzet alaptanterve"
Egy autokratikus társadalom értékrendjét tükrözi a módosított Nemzeti alaptanterv. Szakértők szerint a dokumentum számos pontján szembemegy a modern pedagógiai szemlélettel. A módosított Nemzeti alaptantervet (NAT) úgy, ahogy van, vissza kellene vonni.
https://nepszava.hu/3065776_egyetlen-nap-alatt-56-uj-halalos-aldozata-volt-a-koronavirusnak

 

Gyöngyöspata-ügy: Bekameráznák a tantermeket, 12 évtől büntetnék a gyerekeket, jöhet az iskolarendészet

Felmerült például a tantermek bekamerázása és az iskolarendészet felállítása.Maruzsa ehhez még hozzátette, hogy a gyerekek
többsége 12-14 éves kora körül követ el agressziót az iskolában, most viszont csak 14 év felett büntethetők. Vagyis az is felmerült, hogy
leszállítsák a gyerekek büntethetőségi korhatárát.
https://444.hu/2020/02/03/gyongyospata-ugy-bekameraznak-a-tantermeket-12-evtol-buntetnek-a-gyerekeket-johet-az-iskolarendeszet

 

Lenullázott haderő – Eszközbeszerzések civil kontroll nélkül
Magyarország a 2017-ben bejelentett Zrínyi 2026 program keretében tíz év alatt várhatóan 3500 milliárd forintot fordít új fegyverek hadrendbe állítására
https://168ora.hu/itthon/lenullazott-hadero-eszkozbeszerzesek-civil-kontroll-nelkul-181255

 

Méregdrága "baráti beszélgetések" finom kormányzati zsarolással

A Pénzügyminisztérium javaslata az volt, hogy a cégek tegyenek „gesztust" a kormány felé, és engedjék el a lejárt követelések 20 százalékát.

A találkozókról jegyzőkönyv nem készült, mert a tárca szerint ezek csak „baráti beszélgetések."

https://nepszava.hu/3065869_meregdraga-barati-beszelgetesek-finom-kormanyzati-zsarolassal

 

Foggal, körömmel: lesz-e szuperkórház a Dobogón?
Öt éve nyűglődnek a dél-budai szuperkórház ötletével; látványterveket már látni, a pénzt költi rá az állam, a kijelölt területen viszont
semmi nem történik. Mi több, a főváros most újabb helyszínnel próbálkozik. De még milyennel!
https://magyarnarancs.hu/belpol/foggal-korommel-125397


A kézmosás csak akkor ér valamit, ha rendesen csinálja
Más fegyverünk egyelőre nem nagyon van a koronavírus ellen, úgyhogy fontos, hogy ezt jól csináljuk.

https://hvg.hu/elet/20200203_A_kezmosas_csak_akkor_er_valamit_ha_rendesen_csinalja

Küszöbön a rágcsálóinvázió: évek óta nem volt ilyen súlyos a helyzet Magyarországon

Sok rágcsáló, kistestű ragadozó keres menedéket a téli hónapokban is otthonunkban, a ház körül. A HelloVidék összegyűjtötte milyen állatokkal találkozhatunk és hogyan védekezhetünk ellenük.
https://www.hellovidek.hu/kert/2020/02/03/kuszubon-a-ragcsaloinvazio-evek-ota-nem-volt-ilyen-sulyos-a-helyzet-magyarorszagon