10. 24.

Nem nyugdíj, ami nyugdíj, szja, ami nem szja

90 ezer forintot veszít egy exrendőr, mert úgy csinálnak, mintha nem törölték volna el a nyugdíját. A rendőr 2006-ban korkedvezményes nyugdíjas lett, majd 2012-től – ahogy másoknak, neki is  – eltörölték a nyugdíját. Azóta „járandóságot" kap, ráadásul nem teljes összegben, hanem az szja mértékével, azaz jelenleg 15 százalékkal csökkentve. Gondolta, erre az szja-mértékű levonásra érvényesíti a betegség után kapható szja-visszatérítést, a NAV azonban elutasította a kérelmét

Forrás: weborvos.hu, 24.hu


2 millió magyar áll anyagilag a szakadék szélén: bármikor megtörhetnek
Bár Magyarországon az elmúlt években jelentős mértékben csökkent az elszegényedéssel veszélyeztetett állampolgárok aránya, a számuk 2018-ban még így is 1,9 millió volt. Ennyi embert fenyeget tehát a mai nap is a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség réme - derült ki egy friss, európai jelentésből.
https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/2-millio-magyar-all-anyagilag-a-szakadek-szelen-barmikor-megtorhetnek.1084271.html

963 millióval támogatja a kormány a Vajdasági Birkózóakadémia létrehozását
https://24.hu/sport/2019/10/23/vajdasag-birkozoakademia/

 Végre épült egy szuper suli közpénzből, igaz, 3 millió a tandíj
Szeptember másodikával elindul a tanítás az újonnan felhúzott Debreceni Nemzetközi Iskolában. Közmilliárdokból épült, rohamtempóban, mégsem lesz mindenkinek elérhető. A tandíj elég borsos, óvodában és az alsós évfolyamokban évente közel hárommillió forint, később aztán még ennél is több. Az iskolába ötszáz gyereket várnak majd, ennek viszont alig tíz százaléka kezd ott ősszel.
https://index.hu/belfold/2019/09/02/debrecen_debreceni_nemzetkozi_iskola_megnyitas_milliardos_kozpenz_millios_tandij/

 Tovább durvul a helyzet a kórházakban

A Honvédkórház ezúttal egymilliárddal növelte a tartozást egyetlen hónap alatt, megközelítve ezzel az 5 milliárd forintot.
https://weborvos.hu/lapszemle/tovabb-durvul-a-helyzet-a-korhazakban-255182

Nyílt lehúzás megy a magyar patikákban: csökkentett hatóanyag, sokszoros áron
https://www.penzcentrum.hu/biztositas/nyilt-lehuzas-megy-a-magyar-patikakban-csokkentett-hatoanyag-sokszoros-aron.1084207.html

Változások jöhetnek a jogosítványoknál is
Számos újdonságot előirányoz egy törvénymódosítás-csomag, érintve a jogosítványok érvényességét és kiadását, az újszülöttek okmányait, a házassági nevek miatti okmánycseréket, a halálesetekkel kapcsolatos eljárásokat, valamint a rendőrségi igazoltatásokat.
https://infostart.hu/belfold/2019/10/22/valtozasok-johetnek-a-jogositvanynal

 Az óvodások is bekerülhetnek a Nemzeti Alaptantervbe
Szakmai körökben azt beszélik, ez az óvodák államosítása felé vezető egyik első lépés lehet.
https://hvg.hu/itthon/20191022_Az_ovodasok_is_bekerulnek_a_Nemzeti_Alaptantervbe

https://168ora.hu/itthon/ovoda-nemzeti-alaptanterv-orban-kormany-allamositas-176089

Az ár, az időtartam, és a cél sem stimmel a magyar kormány trieszti kikötővásárlásával
Könyv szerinti értéküknél jóval drágábban vesz területet és kikötői jogosultságot a magyar kormány Triesztben. Az ügyletet lezártként emlegetik, de valójában ez sem igaz.
https://hvg.hu/gazdasag/20191023_Az_ar_az_idotartam_es_a_cel_sem_stimmel_a_magyar_kormany_trieszti_kikotovasarlasaval

Korlátozták a házikedvencek számát Felcsúton
Még az önkormányzati választások előtt tartottak egy rendkívüli testületi ülést, melynek egyik napirendi pontjában a házikedvencekkel foglalkoztak. Bajban a felcsúti macskás idős hölgyek.
https://mfor.hu/cikkek/makro/korlatoztak-a-hazikedvencek-szamat-felcsuton.html

Legálisan nem megy: ellehetetlenült a magánnyomozók munkája Magyarországon
Meseszerű megbízásokkal látnák el az emberek a magánnyomozókat, és nincsenek tisztában azzal, hogy azok nem törhetnek fel egy internetes fiókot, és telefonokat sem hallgathatnak le.
https://atlatszo.hu/2019/10/21/legalisan-nem-megy-ellehetetlenult-a-magannyomozok-munkaja-magyarorszagon/

Mesterséges intelligenciát eresztettek rá az évezredes játékokra, hogy megtudják, hogyan kell játszani velük

Akárhogy is, sakkozni legalább még a középkorban is sakkoztak, de számos olyan játékot ismerünk, amelyet az idők során elfelejtettek, a szabályaikat pedig sehol nem rögzítették írásban.
https://qubit.hu/2019/10/21/mesterseges-intelligenciat-eresztettek-ra-az-evezredes-jatekokra-hogy-megtudjak-hogyan-kell-jatszani-veluk?

10 étel, ami felturbózza az immunrendszered: így vészeld át a megfázásos időszakot
https://www.hellovidek.hu/eletmod/2019/10/22/18-etel-ami-felturbozza-az-immunrendszered-igy-veszeld-at-a-megfazasos-idoszakot