ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

37. INNEN-ONNAN VASÁRNAP

Diplomás férfiak és nők aránya az OECD-ben

A nők gőzerővel tanulnak, a férfiak nem annyira. Egyes országokban annyival több már a diplomás nő, főleg a fiatalok (25-34) körében, hogy van, ahol 100 diplomás férfira már 180 (!) diplomás nő jut, a nők emiatt is igen nehezen fognak végzettségben magukhoz illő párt találni, sokan maradhatnak egyedül, fokozva a demográfiai problémákat. Ráadásul a nőkre sokkal kevésbé jellemző, hogy társadalmi rangban lejjebb álló partnerrel megelégednének, a doktor úr társa szokott lenni  ápolónő, viszont a doktornő társa ritkán ápoló. Magyarországon is majdnem 150 fiatal diplomás nő jut 100 fiatal diplomás férfira, miközben az idősek között ez az arány még 110 körül van.

Forrás: alap.blog

TOP7: Szakma, amely növeli a daganatos megbetegedés kockázatát

Számos szakma művelése során a dolgozók nap mint nap kockára teszik az életüket. Vannak azonban hivatások, amelyek úgy roncsolják a szervezetet, hogy a munkások sokszor nem is tudnak róla.

http://www.borsonline.hu/aktualis/top7-szakma-amely-noveli-a-daganatos-megbetegedes-kockazatat/182662

 

Pintérék szerint ezért kapnak 54 ezer forintot a választás előtt a közmunkások

Az értékteremtő munka elismeréseként, nem pedig kampánycéllal nyújt a kormány a havibéren felül nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a közfoglalkoztatottaknak - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Kontrát Károly. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a jelentős gazdasági növekedés és a közfoglalkoztatotti létszámcsökkenés tette lehetővé az egyhavi pluszpénzt. A közmunkások elhelyezkedését novembertől a tárca gazdaságélénkítő programja is tovább segíti.

http://www.atv.hu/belfold/20190914-pinterek-szerint-ezert-kapnak-54-ezer-forintot-a-valasztas-elott-a-kozmunkasok/hirkereso

 

Az irodisták nemsokára térdig gázolhatnak az MI-ben

A Gartner előrejelzése szerint öt év múlva már számtalan formában találkozunk a munkahelyen is a mesterséges intelligenciával.

https://bitport.hu/az-irodistak-nemsokara-terdig-gazolhatnak-az-mi-ben

 

Új világ kezdődött a bankkártyás fizetéseknél

Jelentősen módosulhat az internetbanki belépés folyamata és akár az ötezer forint alatti érintéses fizetések esetén is kérhetik a pin kódot a boltokban szeptember 14. után. A PSD2-szabályozás számos pontja hatályba lép szombaton és egy sor mindennapi pénzügyi szolgáltatás használatában hoz alapvető változást, az internetes kártyás fizetés módja azonban egyelőre marad a megszokott.

https://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/matol-uj-vilag-kezdodott-a-bankkartyas-fizeteseknel-328310

 

Bécsben 300 ezer forint egy kétszobás lakás bérleti díja – és Budapesten?

Ahogy az életszínvonalban, úgy a lakásbérlés terén is hatalmas különbségek alakultak ki Európában. A legolcsóbban Ukrajnában és Fehéroroszországban érhető el egy kétszobás ingatlan, míg a kontinens pénzügyi központjaiban ennek tízszeresébe is kerülhet ugyanez. A hazai albérletárak a középmezőny alsó felébe pozícionálták Magyarországot.

https://privatbankar.hu/ingatlan/becsben-300-ezer-forint-egy-ketszobas-lakas-berleti-dija-es-budapesten-328308

 

Mikor fordít hátat Magyarország a műanyagnak? Nagy a titkolózás

Míg Szlovákiában nemrég konkrét lépéseket tettek az egyszer használatos műanyagok betiltására, addig Magyarországon egyelőre semmilyen döntés nincs a szigorításra. Ami biztos, az uniós irányelv értelmében 2021-től tilos több műanyag termék forgalmazása az Európai Unióban. Hogy ezt itthon miként fogják megvalósítani, nem világos. Most csak azt mondják: a kormánynak fontos, hogy a hazai vállalatok ne kerüljenek versenyhátrányba a szabályozás miatt.

https://mfor.hu/cikkek/makro/mikor-fordit-hatat-magyarorszag-a-muanyagnak-nagy-a-titkolozas-.html