Hétfőn még vezettél egy 400 fős céget, kedden meg már otthon ülsz” – magyar menedzsereket is elsöpört a kirúgási hullám
Nincsenek könnyű helyzetben az elbocsátott közép- és felső vezetők, hiszen sokat változott az álláspiac, mióta utoljára munkát kerestek, ráadásul kevesebb a lehetőség is. Megpróbálnak magukon segíteni. A kezdeményezés első rendezvényén félszázan vettek részt, többségében olyanok, akik 10–30 éve vezették a saját területüket egy hazai vagy multinacionális vállalatnál, és – jellemzően összevonás vagy kiszervezés miatt – megszűnt a pozíciójuk. Ma már nem reális, hogy valaki egyetlen munkahelyen dolgozzon le 30-40 évet, a váltás a karrierépítés természetes része, de a recesszió nehezíti a helyzetet, és amesterséges intelligencia (MI) vártnál gyorsabb térnyerése is kihívást jelent. A legtöbben pénzügyi-banki területről, az autóiparból, marketing- vagy hr-vezetői pozíciókból érkeztek a csoportba.
Forrás: HVG
Egészen extrém béremelések Magyarországon, mutatjuk a sztárszakmákat!
Vannak olyan szakmák, ahol nem 5-10%-kal nőnek a bérek, hanem 20-30-40%-kal. Összegyűjtöttük, hogy
a hivatalos bérstatisztikák alapján hol nőnek a legnagyobb mértékben a fizetések és hol látható a legkisebb
növekedés. Vannak olyan munkakörök, ahol könnyen lehet, hogy nem érdemes sok időt elvesztegetni, mert
stagnálnak a bérek Magyarországon. Sokakat meglephet, de ma már van olyan foglalkozás is Magyarországon,
ahol 3 millió forint felett van a bruttó átlagbér. A 2 milliós határ elérése pedig már nemcsak a politikusok kiváltsága,
már a szakorvosok is e szint felett járnak. Ugyanakkor továbbra is számos olyan szakma van, ahol
mindössze tizedekkora a bér. Ráadásul a béremelések nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg.Vannak olyan szakmák,
ahol 30-40%-kal emelkedtek a fizetések egy év alatt. Viszont néhány területen alig nőttek a fizetések.
https://www..com/hu-hu/hirek/other/kongatj%C3%A1k-a-v%C3%A9szharangokat-hatalmas-probl
A Magyar Orvosi Kamara nyílt levelet írt a köztársasági elnöknek
A MOK nyílt levélben kérte Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a Magyarország versenyképességének javítása
érdekében az egyes törvények módosításáról szóló törvényt, ami szerintük több ponton is károsan hatna az
egészségügy működésére. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nyílt levelében arra kéri a köztársasági elnököt,
hogy ne írja alá az Országgyűlés 2025. június 17-i ülésnapján a Magyarország versenyképességének javítása
érdekében, egyes törvények módosításáról szóló törvényt, amely három ponton is rendkívül hátrányos az
egészségügyi ellátórendszer működésére.A MOK szerint az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény
elfogadott módosítása veszélyezteti a jogbiztonságot, szembemegy az európai jogrenddel, az Alaptörvény szellemiségével,
és káros Magyarország egészségügyi ellátórendszerére már rövid távon is. A most elfogadott törvény ugyanis kötelezi
a háziorvosokat, hogy szerződés nélkül is vegyenek részt állami feladat ellátásában, illetve az alapellátók és az
Országos Mentőszolgálat közötti szerződés tartalmát a szerződő felek jogszerű megállapodása helyett
miniszteri rendeletben, diktátumként kívánja meghatározni – írták.
https://www.com/hu-hu/hirek/other/a-magyar-orvosi-kamara-ny%C3%ADlt-levelet-%
C3%ADrt-a-k%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gi-eln%C3%B6knek/
Több tízezer liter ivóvízzel segített a Mészáros Csoport Komárom-Esztergom vármegyében
több mint 68 ezer liter ivóvízzel segítette a Mészáros Csoporthoz tartozó Aqua Lorenzo Kft. a csőtörés miatt bajba került
embereket Lábatlanban, Nyergesújfaluban és Süttőn. Mészáros Lőrinc, a cégcsoport tulajdonosa elmondta, az aggodalmat
keltő váratlan vízhiány orvoslására háromkamionnyi ivóvízkontingenst biztosítottak.A Mészáros Csoport által irányított
Aqua Lorenzo Kft. is elsők között csatlakozott ahhoz a közösségi összefogáshoz, amely a Lábatlanban,
Nyergesújfaluban és Süttőn élők azonnali ivóvízellátását segítette – közölte közleményében a cégcsoport.
Több mint 68 ezer liter ásványvizet juttattak el a Komárom-Esztergom vármegyei településekre, ahol
csaknem 14 ezer ember került bajba csőtörés, más műszaki hiba és a helyreállítási munkálatok alatt
fellépő vízhálózati zavarok miatt.Az érintett régióban a nyári kánikula kellős közepén aggasztó módon
akadozott a vízszolgáltatás. Így a karitatív tevékenységek terén is az országban élen járó Aqua Lorenzo Kft.
azonnal reagált, és az általa irányított vízgyártó cégen keresztül segítő kezet nyújtott – olvasható a közleményben.
https://wwwcom/hu-hu/hirek/other/t%C3%B6bb-t%C3%ADzezer-liter-iv%C3%B3v%C3%ADzzel-seg%C3%ADtett-a-
m%C3%A9sz%C3%A1ros-csoport-kom%C3%A1rom-esztergom-v%C3%A1rmegy%C3%A9benTöbb mint harmincöt fokot mértek egy szentesi kórházban
Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán osztott meg egy képet,
amin a Szentesi Dr. Bugyi István Kórház krónikus belgyógyászati osztályán a hőmérő 35,7 Celsius-fokot mutatott.
Csütörtök délután, 17 óra körül 35,7 Celsius-fokos hőségben feküdtek a betegek a Szentesi Dr. Bugyi István Kórház
Krónikus-Belgyógyászatán, ami újabb jele annak, hogy a kórházak légkondicionálása súlyos hiányosságokkal küzd –
derült ki egy fotóból, amelyet Varga Ferenc, a DK országgyűlési képviselője osztott meg közösségi oldalán.
https://www.com/hu-hu/hirek/other/t%C3%B6bb-mint-harminc%C3%B6t-fokot-m%C3%A9rtek-egy-szentesi-k%C3%B3rh%C3%A1zban/ar