Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet
Magyarországon a legfrissebb, 2020-ra vonatkozó adatok szerint az alkalmazottaknak csak valamivel több mint 7 százaléka volt szakszervezeti tag, az arány az elmúlt két évtizedben több mint a felére esett vissza. A szakszervezetekre a legtöbb figyelem itthon talán a sikeres Audi-sztrájk idején vetült 2019-ben, de ahogy az adatok mutatják, ez sem hozta meg tömegek kedvét a tagsághoz. A lefedettség csökkenésének egyik fő oka, hogy a tagok nyugdíjba mennek, a fiatalok viszont gyakran inkább új munkahely után néznek, mintsem szakszervezeti taggá válva próbáljanak változtatni a munkakörülményeiken.Még ha be is lépnek, az inkább a közszférában, és kevésbé a magáncégeknél jellemző.
Forrás: msn.hu, hrportal.hu
A WHO magyar vezetője szerint bármikor elérheti Magyarországot egy új világjárvány
Bármikor elérheti Magyarországot egy új világjárvány, a kérdés csak az, hogy mennyire készültünk fel erre -
mondta el Haris Hajrulahovic, a WHO Magyarországi Irodájának vezetője a Pénzcentrumnak.
Hajrulahovic figyelmeztetett,hogy a világ országainak és társadalmainak egyre szorosabb összekapcsolódása, valamint a
klímaváltozás okozta környezeti változások elősegítik az újonnan felbukkanó fertőző betegségek
gyorsabb terjedését.A járványok nem ismernek országhatárokat, és az új kórokozók – legyenek
azok vírusok, antibiotikum-rezisztens baktériumok vagy állatról emberre terjedő betegségek –
gyorsan válhatnak közegészségügyi fenyegetéssé.A szakértő hangsúlyozta a nemzetközi
együttműködésen alapuló járványügyi megfigyelés és adatmegosztás fontosságát. Pozitív
példaként említette a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratóriumot, ahol idén rendezték meg az
első Nemzetközi Biobiztonsági Konferenciát, amely hiánypótló szakmai fórumként segíti a
jövőbeli fenyegetésekre való felkészülést.Magyarország Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatra
vonatkozó éves jelentése szerint az ország hatékonyan képes reagálni a különböző egészségügyi vészhelyzetekre.
https://www.portfolio.hu/
Az irodaszereken túl – fenntartható megoldásokkal a munkahelyi jóllétért
Az irodaszerek változékony piacán 1 híján 100 éves múltra visszatekintő Lyreco termékkínálatának
és logisztikájának fejlesztésén túl a tanácsadói hálózat finomhangolásával igyekszik megőrizni
vezető szerepét. Mikulas Herskovic-csal, a Lyreco Central Europe ügyvezető igazgatójával beszélgettünk
fenntarthatóságról, a munkahelyi jóllét biztosításáról, a stabil ügyfélkapcsolatok kialakításáról,
valamint arról, mi lesz a vállalat fókuszában a következő években Magyarországon. A vállalat célja,
hogy 2026-ra árbevételének 90%-a fenntartható termékekből származzon. Milyen stratégiák segítik
ennek az ambiciózus célnak az elérését, és hogyan biztosítják, hogy ezek a termékek valóban megfeleljenek a fenntarthatósági kritériumoknak?
https://hvg.hu/brandcontent/
A Fidesz vészesen öregszik, a frakciótitánok közül már 16 nyugdíjkorban van
A Fidesz (ex-Fiatal Demokraták Szövetsége) 135 fős parlamenti frakciójában 16 olyan nyugdíjas korú képviselő van,
aki legalább 2010 óta menetrendszerűen húzza be a választókerületét. Hatan szinte biztos nem indulnak újra.
Most érte el a Fidesz-KDNP-t az öregedés első érdemi hulláma, olyan képviselőjük van, akik már betöltötték a
65. életévüket, és legalább 2010, de akár 1998 óta nyerik választókerületüket egyéniben – írja összesítésében a 444.
https://hvg.hu/itthon/