Mátyás a Habsburgoknak ajánlotta fel Magyarországot
Büszke, erejének tudatában lévő hódítóhoz egyáltalán nem méltó módon ajánlatot tett III. Frigyes császárnak, hogy 700 ezer aranyért és Corvin János örökösödési jogának fejében lemond osztrák hódításairól. Néhány hónappal később pedig még tovább ment. „S nyögte Mátyás bús hadát / Bécsnek büszke vára” – a magyar történelmi emlékezet, derül ki a Himnusz soraiból is, egyértelműen a középkori Magyar Királyság utolsó fénykoraként tartja számon Mátyás uralkodásának idejét. Persze nem alaptalanul: a király mind a bel-, mind a külpolitikában világos koncepció mentén, erős kézzel irányította az országot, seregei halmozták a győzelmeket, és kulturális téren is párját ritkító fejlődés zajlott ekkoriban.
Forrás: 24.hu
Tényleg sátánisták voltak a templomosok?
A templomos lovagrend tagjait 1307 után letartóztatták, megkínozták és kivégezték eretnekség,
átánizmus és tömeggyilkosság vádjaival. A BBC History történelmi magazin legújabb, júniusi száma felteszi a kérdést:
a „szent lovagok” elkövethettek-e bármit is abból, amivel gyanúsították őket? A cikket rövidítve közöljük.
ttps://24.hu/tudomany/2024/06/02/templomos-lovagrend-osszeeskuves-legenda-tortenelem/
Szörnyű kínhalált halt az első nagy magyar költő
Balassi Bálint, a magyar nyelvű irodalom első jelentős alakja, akit sokszor az első magyarul alkotó költőnkként
szoktak emlegetni 430 éve, 1594. május 30-án hunyt el. A kalandos életű Balassi főleg szerelmes verseiről
ismert, de a seregben töltött szolgálatából merítkező katonaénekei is méltán híresek – írja a Rubicon.
https://24.hu/tudomany/2024/05/30/szornyu-kinhalal-elso-nagy-magyar-kolto-balassi-balint/
Gőgösnek, elnyomónak látta a román a magyart
A nemzeti ébredéssel mondhatni sorsszerűen kerültek ellentétbe az egyenjogúságot követelő románok,
és a nemzetállamban gondolkodó magyarok. A románok magyarságképe a 19. század második felében
erős sztereotípiákból és kortárs tapasztalatból táplálkozott, ez az egyik olyan nemzetkép,
amely a legmélyebb érzelmi töltéssel rendelkezik.
https://24.hu/tudomany/2024/05/26/magyar-roman-erdely-kisebbseg-tortenelem/
Lábelkötés, hófehér bőr, krinolin – divattrendek, amelyek akár meg is ölhették viselőjüket
A divat nem feltétlenül arról híres, hogy mindig a praktikusságot helyezi előtérbe, a történelem során azonban akadt
több olyan divatőrület, amely nemhogy értelmetlen, hanem egyenesen életveszélyes volt – ennek ellenére milliók hordták.
Szerinted melyik a legijesztőbb divathóbort? A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy
drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.
ttps://top24.24.hu/toplista/kult/divattrend-fuzo-krinolin-paroka?
Furcsa, tojásrakó emlőst fedeztek fel Ausztráliában
Furcsa, tojásokkal szaporodó emlőst fedeztek fel Ausztráliában – számolt be róla a BBC. A korábban ismeretlen faj az
Opalios splendens tudományos nevet kapta, de a kutatók csak hangyászkacsacsőrűnek hívják, mivel nagyon hasonlít a
ma élő hangyászsünökre és kacsacsőrű emlősökre.Az ősi maradványokat egy opálbányában találták meg 25 évvel ezelőtt.
A körülbelül 100 millió éves fosszíliát ezután egy múzeumnak adományozták, ahol elfeledetten hevert egészen két évvel
ezelőttig, amikor is rábukkant Tim Flannery emlőskutató. Flannery professzornak azonnal felkeltették érdeklődését
a maradványok, így csapatával tanulmányozni kezdték azokat.
https://24.hu/tudomany/2024/05/28/furcsa-tojasrako-emlos-hangyaszkacsacsoru-uj-allat-faj-ausztralia/
Öncsonkító papok fegyvereire bukkantak
alomnyi ősi fegyvert találtak Mexikóvárosban, a Tlatelolco nevű ősi azték lelőhelyen – írja az Arkeonews.
A leletek egy kődobozban lapultak, amelyet egy templom romjai között találtak meg.A szakértők szerint a
tárgyakat valamikor 1375 és 1418 között helyezhették el, vagyis több mint 600 évesek. A feltárások során
összesen 59 zsebkést és 7 obszidiánból készült kést fedeztek fel.Ezeket a fegyvereket azték papok és más
magas rangú tisztviselők használták arra, hogy véráldozatkén öncsonkításokat végezzenek.
https://24.hu/tudomany/2024/05/28/oncsonkito-papok-osi-aztek-fegyverek-mexiko-regeszet-templom/
Elevenen égették el a csodatevő szüzet
Jeanne d’Arc, a százéves háború menetének megfordításában sorsdöntő szerepet játszó francia parasztlány 593 éve,
1431. május 30-án hunyt el – írja a Múlt-kor.Isteni látomások A lánynak 13 éves kora óta voltak látomásai, amelyeket isteni
eredetűnek vélt, a háború alatt pedig úgy hitte, szentek utasították, hogy szabadítsa fel az angolok és burgundiak által
ostromolt Orléans-t, és vezesse Reimsbe a francia trónörököst, hogy megkoronázhassák.
https://24.hu/tudomany/2024/05/30/elevenen-elegetes-maglya-csodatevo-szuz-jeanne-darc-kivegzese-halal/
Az ágyak evolúciója, avagy min aludtak régen az emberek?
A vízágyak és memóriahabos matracok világában talán nehéz elképzelni, hogy régen az emberek egy koporsó-szerű
ágyban aludtak, de volt, hogy egy padon, kötélen támaszkodva érte őket az álom. Cikkünkben összeszedtük, hogy és min aludtunk régen.
https://refresher.hu/5306-Az-agyak-evolucioja-avagy-min-aludtak-regen-az-emberek
Ősi építmények: a történelem 10 máig megfejtetlen rejtélye
Az egyiptomi piramisok, a Stonehenge, vagy a Húsvét-sziget moai szobrai: a legismertebbek a letűnt civilizációk olyan alkotásai közül,
melyeknek titkait máig nem sikerült megfejteni. Sőt, úgy tűnik, minél többet tudunk meg róluk, annál több kérdőjelbe ütközünk.
Toplistánkban tíz ősi rejtélyt gyűjtöttünk össze.
https://top24.24.hu/toplista/techtud/osi-epitmenyek-rejtely-tortenelem-okor-kokorszak