Végleg bezár a CEU Budapesten
A budapesti kutatóintézetek maradnak, a diplomát nem célzó képzéseket is megtartják.E szerint az egyetemi tanács csütörtökön egy volt hallgatóknak címzett levélben jelezte, hogy kezdeményezni fogja az intézmény licenszének visszavonását. A döntést azzal indokolták, hogy a CEU jó ideje nem vett fel hallgatót a magyar akkreditációjú programokra, ezért nem tud egyetemként működni már a magyar fővárosban. A budapesti kutatóintézetek maradnak és egyéb diplomát nem célzó képzéseiket is megtartják. Az egyetem tanácsa egy fejlesztési tervet készíttetett a CEU jövőjével kapcsolatban, amely az intézmény végleges távozására tett javaslatot, és bár ez ellen aláírásgyűjtés is indult ellene, nem járt sikerrel. Mindez azt jelenti, hogy a CEU befejezi felsőoktatási tevékenységét Magyarországon, sikerrel járt az Orbán-kormány azon törekvése, hogy elűzze az egyetemet Budapestről. – hangzik az ADF közleménye.
Forrás: Népszava
Karácsony Szentkirályi visszalépéséről: Vége hát a színjátéknak
Vége hát a színjátéknak, ahogy szóltunk előre: megszületett a sötét és cinikus politikai alku.
Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje – írta Karácsony Gergely Facebook-oldalán azt követően,
hogy Szentkirályi Alexandra bejelentette: visszalép a főpolgármesteri versenyben, és egyúttal arra kérte szavazóit,
helyette Vitézy Dávidot támogassák majd a vasárnapi szavazáson. Ez az alku a választók elárulásán ás átverésén alapul.
A Fidesz úgy árulta el a választóit, ahogyan elárulta Budapestet az elmúlt öt évben. Vitézy és Ungár pedig megpróbálta
becsapni a választóit azzal, hogy ellenzéki várospolitikának hazudtak egy hatalmi játszmát – fogalmazott
jelenlegi főpolgármester, majd hozzátette: „tudjuk, hogy a Fidesz meg fogja kérni ennek árát
Vitézyitől, az Orbán-Ungár paktumot Budapesttel akarják megfizettetni”.
https://24.hu/belfold/2024/06/07/szentkiralyi-alexandra-visszalepes-karacsony-gergely-reakcio/
A legnagyobb gyermekjogokkal foglalkozó szakmai hálózat azt követeli, hogy azonnal vegyék le a Fidesz háborús plakátjait
Sérülnek az az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében foglalt gyermeki jogok is. A szervezet szerint a közterületen elhelyezett,
félelmet keltő, az óvodák, iskolák közvetlen közeléből visszatekintő háborús képek, feliratok látványa zsigeri félelmet kelt a gyerekekben,
amelyek hatásától a szülők, gondozók, szakemberek nem tudják megvédeni őket. Minden politikai, így minden kampánytevékenység
előtt fel kell mérni a gyermekvédelmi-gyermekjogi szempontokat, vagyis azt, hogy az adott politikai tartalom nem káros-e rájuk nézve.
A félelemre és elrettentésre építő politikai kampány minden gyermekre nézve káros – jelentette ki a szervezet.
Hozzátette: a szorongásukat fokozó kampánytermékeknek nincs helyük a köztereken, a médiában és az online felületeken,
azokat azonnal el kell távolítani. Úgy fogalmazott: a gyermekeink védelme minden pártpolitikai célt felülír.
https://nepszava.hu/3238037_gyermekjogi-civil-koalicio-fidesz-plakat-levetel-koveteles
Ebben a kampányban még a gesztusértékű osztogatás sem fért bele
Szinte biztos, hogy a kormány egyáltalán nem így tervezte ezt a választási kampányt. Van ugyanis egy óriási különbség
a korábbi országgyűlési, önkormányzati választások és a mostani között: annyira kong most az államkassza, hogy
nemhogy osztogatni nincs pénze a Fidesznek, de még üres ígéreteket sem tud hangoztatni.
https://444.hu/2024/06/06/ebben-a-kampanyban-meg-a-gesztuserteku-osztogatas-sem-fert-bele
Csalást sejtenek Pikóék Józsefvárosban, és feljelentést tettek, mert 82 ember van bejelentve a fideszes jelölt rokonának lakására
A Momentum jelöltjeként újrainduló polgármester, Pikó András a választás rendje elleni csalást gyanít a
VIII. kerületben, ezért kampánycsapata feljelentést tett. Facebook-bejegyzésében Pikó azt írta, a
választási névjegyzékben feltűnt nekik, hogy Józsefváros 3-as körzetében két társasházi lakásban,
összesen 171 négyzetméteren 82 választópolgár van nyilvántartva.
https://444.hu/2024/06/07/csalast-sejtenek-pikoek-jozsefvarosban-es-feljelentest-tettek-mert-82-ember-van-bejelentve-a-fideszes-jelolt-rokonanak-lakasara
Alföldi Róbert: Hazudik, aki azt mondja, hogy a választás arról szól, legyen-e háború
Az egészen egyszerűen hazudik, aki azt mondja, hogy ezek közül a választások közül bármelyik arról szól, hogy legyen háború,
vagy ne legyen háború. Minden normális ember, az összes lapon szereplő összes párt összes tagja közül senki nem akar háborút.
Ez egyszerűen szemen szedett hazugság.– mondja. Alföldi ezután a budapesti példát követve részletesen megmutatja, hogyan
festenek majd a vasárnapi szavazólapok, és melyiken miről lehet majd dönteni. „Ez így elmondva sem egyszerű, de szerintem
hogyha mindannyian átgondoljuk, mielőtt elmegyünk szavazni, hogy miről is szavazunk, akkor egyszerűbb lesz a dolog.
Mindenkit arra bíztatok, hogy menjen el szavazni! A szavazás lehetőség, de állampolgári kötelesség, és állampolgári jog is.”
https://24.hu/kultura/2024/06/06/alfodi-robert-2024-valasztasok-haboru-video/
Felépítették az akkugyárat 680 milliárdból, aztán most kirúgják a munkásokat, mert nem fogynak a villanyautók
szempontjából elég fontos hír is megjelent a sajtóban. Az egyik arról szólt, hogy a tavaly novemberben megnyitott iváncsai
akkumulátorgyárból elbocsátottak 600 dolgozót, szinte mindegyikük munkaerő-közvetítőktől bérelt vendégmunkás volt.
Az akkumulátorok és szárazelemek magyarországi gyártása idén januárban az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal esett vissza.
Februárban 6 százalékra nőtt a mínusz, márciusban pedig 17 százalékos volt a visszaesés az ágazatban, amitől a
magyar gazdaság dimenzióváltását várja a kormány. A friss, áprilisi ipari statisztika szintén csökkenést mutat
havi és éves alapon is, a KSH külön kiemeli, hogy több feldolgozóipari ág jól teljesített, de a villamos berendezések gyártása csökkent.
https://telex.hu/gazdasag/2024/06/07/akkumulatorgyartas-autogyartas-megujulo-energia-zold-atallas-magyar-ipar-sk-samsung
...