ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

11. 19.

Kifogásokkal, de a parlament elé küldik a köztisztviselőket szolgasorba taszító törvényeket
A kormány nem véletlenül nem akarta, hogy a szakszervezeteknek legyen idejük átbogarászni az új tisztviselői
jogállási törvények passzusait, olyan sok kérdésben akarja a mostaninál hátrányosabb, még kiszolgáltatottabb
helyzetbe hozni az állami pénzen fenntartott hivatalok alkalmazottait. A kancellária péntek délutánra, utolsó pillanatban
hívta össze az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT)és a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) összevont ülését.
Forrás: Népszava

„Egyedi, miniszteri döntésből fakadó emelésekkel" 30 százalékkal növelték az államtitkári béreket, míg a polgármesterek hoppon maradtak

A miniszterek saját hatáskörben emelték meg az államtitkárok alapilletményét, és mindannyian megkapták a maximális 30 százalékos többletet – derült ugyanis ki a nyilvános adatokból.

https://168ora.hu/itthon/egyedi-miniszteri-dontesbol-fakado-emelesekkel-30-szazalekkal-noveltek-az-allamtitkari-bereket-mig-a-polgarmesterek-hoppon-maradtak-159246

 Handó visszavág
Az Alapvető Jogok Biztosához fordult az OBT működésével kapcsolatban az OBH elnöke. Handó Tünde az
ombudsmantól várja, hogy az Alkotmánybíróság elé vigye vitáját az őt ellenőrző szervvel.

https://hvg.hu/itthon/20181117_Hando_visszavag

A Fővárosi Törvényszék, a PKKB, a BKKB, a kerületi bíróságok, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 159 bírája tett nyilatkozatot
A Fővárosi Törvényszék bírái az alábbi nyilatkozatot tették, amit a csatolmányban szereplő aláírásukkal erősítettek meg azzal, hogy
az összbírói értekezlet összehívása érdekében az aláírásgyűjtést folytatják.
http://www.mabie.hu/index.php/1226-a-fovarosi-torvenyszek-a-pkkb-a-bkkb-a-keruleti-birosagok-valamint-a-fovarosi-kozigazgatasi-es-munkaugyi-birosag-159-biraja-tett-nyilatkozatot

Trócsányi László: Le fogom győzni a bizalmatlanságot
Az állampolgár több lehetőséget kap a hivatalokkal szembeni vitás ügyeiben, az állam pedig önmagát optimalizáló
közigazgatással gazdagodik – így érvel az új bírósági rendszer kiépítése mellett Trócsányi László igazságügyi miniszter.
Hallgatni sem bírja a politikai sejtetéseket, jövőre pedig felülvizsgálja a rendes bíróságok működését is.
https://hvg.hu/itthon/20181118_Trocsanyi_Laszlo_le_fogom_gyozni_a_bizalmatlansagot

https://168ora.hu/itthon/trocsanyi-laszlo-nalam-mar-a-feltetelezes-is-kiveri-a-biztositekot-hogy-a-magyar-kozigazgatasban-partkatonak-dolgoznanak-159280

 Egyértelmű üzenet: a vállalati egészségbiztosítások gyengítése káros

https://www.portfolio.hu/gazdasag/egeszseggazdasag/egyertelmu-uzenet-a-vallalati-egeszsegbiztositasok-gyengitese-karos.1.304754.html

 Vagyonokat fizetnek egyetlen szobáért a legszegényebbek

Magyarok milliói élnek lakásszegénységben, és egyre többen bérelnek viskókat extrém drágán, ha cserébe nem kell kauciót fizetniük.

https://vs.hu/kozelet/osszes/vagyonokat-fizetnek-egyetlen-szobaert-a-legszegenyebbek-1003#!s13

 Vége az udvarlásnak, elkezdett megszorítani a kormány
Hat éves rekordot döntött az infláció, miközben a magyar gazdaság nem erősödött meg - Petschnig Mária Zita gyorselemzése.
https://nepszava.hu/3015495_vege-az-udvarlasnak-elkezdett-megszoritani-a-kormany

 Roham indult a horgászkártyákért, januártól már csak az új igazolvánnyal lehet horgászni
https://zoom.hu/hir/2018/11/18/roham-indult-a-horgaszkartyakert-januartol-mar-csak-az-uj-igazolvannyal-lehet-horgaszni/

https://24.hu/belfold/

Csúnya bírságot kockáztatnak a társasházban élők: novembertől erre is figyelni kell!
https://www.hellovidek.hu/kert/2018/11/18/csunya-birsagot-kockaztatnak-a-tarsashazban-elok-novembertol-erre-is-figyelni-kell

Egyszínű utcák

Egy új törvény megszünteti a választási plakátok esélyegyenlőségét, pedig már a 2018-as választási kampányban is több helyen „baráti" jogértelmezés segítette a Fidelitas plakátakcióit.

https://magyarnarancs.hu/belpol/egyszinu-utcak-114673

Hogyan adóztak a rómaiak? – Augustus adóreformja (3. rész)
A történelem első ismert adóreformját Augustus római császár hajtotta végre. Az adóreform átfogóan változtatta meg az
adónemeket, a beszedés módját, a beszedett adó kincstári kezelését. Az Augustus által bevezetett adóintézkedések
hosszú távon fennmaradtak, biztosították a Birodalom működését az elkövetkező évszázadokban.
https://ado.hu/ado/hogyan-adoztak-a-romaiak-augustus-adoreformja-3-resz/