ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

03. 06.

Május 27-ig bezárnak a bíróságok

A március 8-tól, hétfőtől életbe lépő szigorú korlátozások részeként országszerte bezárnak a bíróságok is, mégpedig egészen május 27-ig –
tudta meg az Index több ügyvéd olvasójától. Elmondásuk szerint a bíróságokról, köztük a Fővárosi Törvényszékről értesítették őket erről a mai nap folyamán.
Forrás: Index 

Egy elnöki rendelet alapján megfosztják tisztségeiktől a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat

Minden tisztségtől megfosztja Ukrajna a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat – írja a Telex egy csütörtök este kihirdetett elnöki rendelet alapján.

https://24.hu/kulfold/2021/03/05/ukrajna-karpatalja-kettos-allampolgarsag/

 

A kínai állam már az emberek érzelmeit is monitorozza
Kínában a pártállami rezsim már több ízben korlátozta állampolgárai magánéletét és véleménynyilvánítási szabadságát az internetes kereséseik monitorzásával,
vagy megfigyelő kamerarendszerek kiépítésével. A legújabb technológiák azonban már nem csak az arcfelismerést teszik lehetővé, hanem az emberek érzelmeit is képesek nyomon követni.
https://merce.hu/2021/03/04/a-kinai-allam-mar-az-emberek-erzelmeit-is-monitorozza/

A tudás és az oktatás színvonala katasztrofális!....

http://www.youtube.com/watch?v=vtazw8C37TI 
http://www.youtube.com/watch?v=gD6fxHKiukU

 

 

SMS-ek, törölt hírek, a technika ördöge – káosz a hétvégi oltás körül

Többen kaptak sms-t olyanok, akik nemrégen megkapták az első adag vakcinájukat, ráadásul közülük sokan másik gyártó oltóanyagát.
https://merce.hu/2021/03/05/sms-ek-torolt-hirek-a-technika-ordoge-kaosz-a-hetvegi-oltas-korul/

 

Azonnali hatállyal felfüggesztették az egynapos sebészeti ellátásokat
A döntést valamennyi aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi intézménynek, valamint az Országos Mentőszolgálat vezetőjének is kézbesítették.
https://nepszava.hu/3112138_azonnali-hatallyal-felfuggesztettek-az-egynapos-sebeszeti-ellatasokat


Felírhatják a háziorvosok a Favipiravirt a koronavírusos betegek otthoni kezelésére
https://24.hu/belfold/2021/03/05/koronavirus-favipiravir-haziorvos/

Győri polgármester:„égbekiáltó baromság", hogy akár még javulhat is az egészségügy
Az egészségügy átalakítását érdemes lett volna megbeszélni az egészségügyi alkalmazottakkal is – nyilatkozta Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere a Győr+ Rádió adásában
A városvezető az adás elején elmondta: alapvetésük az, hogy nem szeretnének senkit sem elbocsátani a városháza alkalmazottai közül, valamint a fizetéseket sem szeretnék csökkenteni.
https://index.hu/belfold/2021/03/05/gyori-polgarmester-nem-artott-volt-megbeszelni-az-egeszsegugyisekkel-is-az-atalakitasokat/


Praxisbárók jelenhetnek meg a háziorvosoknál is
Ha törvényben nem írják elő, hogy csak háziorvos lehet a vállalkozásának tulajdonosa, akkor könnyen profitorientált üzletemberek vásárolhatják be
magukat az alapellátásba, ami nem csak az orvosoknak, de a betegeknek is kedvezőtlen lenne.
https://444.hu/2021/03/05/praxisbarok-jelenhetnek-meg-a-haziorvosoknal-is

 

Első fecskék: van, ahol már az új egészségügyi jogállás szerint hirdetik az állásokat
Megnéztük az egészségügyi intézmények álláshirdetéseit, vajon lecsapódott-e már a többezres létszámhiány.
https://mfor.hu/cikkek/makro/elso-fecskek-van-ahol-mar-az-uj-egeszsegugyi-jogallasu-szerint-hirdetik-az-allasokat.html

A kormány a magánegészségügyben dolgozókat is bevonná a fertőzöttek ellátásába
Mivel ennyi ember ellátásához kórházi ágyak, lélegeztetőgépek és emberek kellenek. Az embereket kirendelésekkel pótolják,
a belső tartalékokon kívül kórházak között is átmozgatnak, valamint bevonják a rezidenseket és végzős orvostanhallgatókat is
az ellátásba. De megemlítette azt is, hogy a magánegészségügyben dolgozókat is bevonhatják.
A kormány szakértői már dolgoznak a bevonási terv részletein.
https://444.hu/2021/03/05/orban-bejelentette-hogy-a-maganegeszsegugyben-dolgozokat-is-bevonnak-a-fertozottek-ellatasaba