2. INNEN-ONNAN VASÁRNAP

Nyáry Krisztián: 1945-ben a szétlőtt városban néhány járványügyi szakember végrehajtotta a főváros történetek legnagyobb szabású oltási kampányát
1945-ben, pár hónappal Budapest ostroma után, a szétlőtt városban, kivérzett egészségügyi intézményrendszer, akadozó víz- és áramellátás mellett néhány
járványügyi szakember végrehajtotta a főváros történetek legnagyobb szabású oltási kampányát. Nagyjából két hónap alatt beoltották fertőző hastífusz ellen
Budapest minden, a járvány által veszélyeztetett lakosát, összesen 250 ezer embert.
Már 1944 őszétől kezdve visszatértek a városba a korábban lépésről-lépésre visszaszorított fertőző betegségek:
Forrás: varosikurir.hu


Hírességek a kifutópályáján – így integettek és csókolóztak Ferihegyen

Van egy hely Magyarországon, ahol az összes híresség megfordul: a ferihegyi repülőtér. A szocializmus évtizedeiben még tömegek gyűltek
össze egy-egy neves vendég, például Yves Montand, Gagarin, Brezsnyev vagy Mickey egér érkezésére. Többek között baráti országok
politikusai, nyugati előadóművészek és magyar sportolók integettek a fényképezőgépeknek a repülőgép ajtajából, majd elsétáltak a tiszteletükre érkezett sokaság előtt.
https://24.hu/belfold/2021/01/16/hiressegek-a-kifutopalyan-ferihegyi-repuloter-heti-fortepan/

Gépszörnyet működtetett a Napkirály
A versailles-i kastély messze nem egyetlen épület, hanem egy hatalmas komplexum, amelynek szerves részét képezi
az épületeket övező park szökőkútjaival és medencéivel. XIV. Lajos utasítására 1661-ben kezdték el átépíteni és bővíteni
az apja által vadászházként építtetett, majd kastéllyá alakított épületet.
https://24.hu/tudomany/2021/01/10/kiraly-versailles-szokokut/

 

Így lett Erdély önálló
A magyar trónra áhítozó külföldi dinasztiák, a széthúzó magyar nagyurak és a török hódítás szorításában jött létre a megosztott Magyarország,
benne a Portától függő Erdélyi Fejedelemséggel – derül ki Romsics Ignác a BBC History januári számában közölt írásából.
https://24.hu/tudomany/2021/01/10/erdely-onallo-fejedelemseg-torok/

Ő volt a leggyűlöltebb király
II. Fülöp spanyol király hosszú uralkodásának ideje egyszerre számít Spanyolország aranykorának, illetve a hanyatlás kezdetének.
Halála idején pedig ő számított a kontinens talán leggyűlöltebb alakjának.
https://24.hu/tudomany/2021/01/16/inkvizicio-arany-kiraly-spanyol/

Szent és kevésbé szent könyvek – 2. rész – Ószövetségi apokrifek
A Jubileumok könyve, a 12 pátriárka testamentuma és Énok könyve több gazdagsággal, pénzügyekkel, adózással kapcsolatos
részletet is tartalmaz. Ezek részben megismétlik az Ószövetségben található történeteket, másrészt kiegészítik azt sajátos
értelmezésekkel, illetve teljesen új tartalmú szövegekkel is találkozhatunk.
https://ado.hu/ado/szent-es-kevesbe-szent-konyvek-2-resz-oszovetsegi-apokrifek/

Szent és kevésbé szent könyvek – 3. rész – Újszövetség másképp
Az Újszövetséghez számos apokrif irat kapcsolódik. Ezek többsége evangélium, az egyes apostolok cselekedeteinek könyvei, az apostolok levelei,
illetve végítéletet, a túlvilágot bemutató apokalipszisek, látomások, jóslatok. Ezek gyakran tartalmaznak pénzügyi vonatkozásokat is, írásunkban ezek közül emelünk ki néhányat.
https://ado.hu/ado/szent-es-kevesbe-szent-konyvek-3-resz-ujszovetseg-maskepp/