ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

07. 10.

A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a gyógyításba
Az idősebb orvosokat kibillentette a járvány a régi kerékvágásból, s harmaduk jórészt az egészségpolitika bizonytalankodása
miatt még vissza sem tért a gyógyításba. Az is kétséges, hogy aki most kihagyott néhány hónapot, s világos ösztönzést sem
kapott a folytatásra, nem vonul-e végleg nyugdíjba. Ezen szakemberek hiánya már nyomot hagy az ellátásban.
Forrás: Népszava


Kezdő tanári fizetéssel és cafetériával csábítják az iskolaőröket egy tévedésből kitett plakáton
Egy rövid időre kikerült Facebook-ra a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság iskolaőri toborzóplakátja – írja a Magyar Hang.
A plakát véletlenül kerülhet ki, a megyei rendőr-főkapitányság azt írta a lapnak, hogyaz iskolaőrök toborzása a vonatkozó

jogszabály hatályba lépését követően kezdődik. A QR-kóddal jelzett oldal isakkor válik elérhetővé. A plakát tévedésből került ki idejekorán a közösségi portálra.

https://24.hu/belfold/2020/07/09/iskolaorseg-iskolarendorseg-plakat/

 

Összeomlóban: ígértek egymilliárdot a szállodásoknak, egy fillért sem utaltak
A turizmusban dolgozók úgy érzik, magukra hagyta őket az állam, a járulékkedvezmény és a bértámogatás már kifutott, szükség lenne a
korábban beharangozott állami milliárdra. A programért a turisztikai ügynökség felel, de még a kiírásig sem jutott el.
https://hvg.hu/kkv/20200709_Negy_honapja_hirdettek_milliardos_vis_major_keretet_a_turizmusban_maig_nem_utaltak_egy_fillert_sem

Megkeresést sem kapott a honvédség a járvány alatti szállításokra
https://hirklikk.hu/kozelet/megkeresest-sem-kapott-a-honvedseg-a-jarvany-alatti-szallitasokra/366419

Megtört a lendület: sorra mondanak le az ajándékmilliókról a magyar családok

https://www.penzcentrum.hu/hitel/megtort-a-lendulet-sorra-mondanak-le-az-ajandekmilliokrol-a-magyar-csaladok.1098960.html?r=melleklet

15 ezer forint maradhat a pin-kód megadása nélküli bankkártyás vásárlási limit

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt javasolja, hogy a koronavírus-járvány miatt átmenetileg háromszorosára emelt felső korlát a COVID-19 után se álljon vissza a "békebeli" 5 ezer forintra.
https://mfor.hu/cikkek/makro/15-ezer-forint-maradhat-a-pin-kod-megadasa-nelkuli-bankkartyas-vasarlasi-limit.html

 

Kevésbé hatékony az átlagos szövetmaszk a koronavírus ellen
A szövetmaszkok sokkal kevésbé hatékonyak a koronavírus-fertőzés gátlásában, mint az orvosi maszkok, és ugyan jobbak, mint a semmi,
azért orvosok ne viseljék őket – figyelmeztettek szakértők a CNN szerint szerdán.
https://24.hu/tudomany/2020/07/09/koronavirus-maszk-szovet-orvosi-hatekonysag-virus/

A legtöbb szomszédos országban újra erőre kapott a járvány, Magyarország és Szlovákia kivétel
A régió országai közül Magyarországon és Szlovákiában jut a legkevesebb ismert fertőzéses eset százezer lakosra, legalábbis a július 8-i hivatalos adatok szerint.
https://qubit.hu/2020/07/09/a-legtobb-szomszedos-orszagban-ujra-erore-kapott-a-jarvany-magyarorszag-es-szlovakia-kivetel?

 

Mit tudtunk meg az elmúlt hónapban a koronavírusról, és mi az, amit nagyon szeretnénk megtudni?
Közel egy hónapnyi kihagyás után újra itt a Karanténnapló, a Science Meetup koronavírus járvány alatti különkiadása. Az immáron hetedik
epizódban Varga Máté genetikussal tekintjük át az elmúlt egy hónap fontosabb fejleményeit.

https://qubit.hu/2020/07/09/mit-tudtunk-meg-az-elmult-honapban-a-koronavirusrol-es-mi-az-amit-nagyon-szeretnenk-megtudni

Ferenci Tamás (2020.05.18. 17:07 )Az első hullám tapasztalatai

Mit csináltunk jól, és mi az, amit nem? Politikai álláspontok helyett nézzük a tényeket: a biostatisztikus véleménye az eddigi magyar járványkezelésről.

https://index.hu/velemeny/olvir/2020/05/18/koronavirus_jarvany_magyarorszag_elso_hullam_tapasztalatok_sikeres_intezkedesek_hibak_ferenci_tamas/

 

Gazdaság - Sajtószemle

04. 19.

Ismét lecsapott a pusztító kór: ebben a megyében már nagy a készültség
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.A Békés vármegyei Tótkomlós településen található, több mint 44 000 példányt számláló pecsenyekacsa-telepen, a Pusztaföldváron a mintegy 1 500 állatot tartó tenyészlúdtelepen, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Öcsöd településen lévő, nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.
Forrás: hellovidek.hu

Bővebben...

04. 18.

Álszent politikai akció? – vegyes a fogadtatása annak, hogy betiltanák a 18 éven aluliaknak az energiaitalokat
Minden olyan termék, amelynek koffeintartalma meghaladja a 15mg/100ml mennyiséget, energiaitalnak minősül, így árusítása két KDNP-s politikus javaslata szerint tiltott lesz a 18 évesnél fiatalabbak számára. A Magyar Energiaital Szövetség szerint ha a koffein- és a cukortartalmat nézzük, akkor a kólával szemben is fel kellene lépni, ezért az indítványt diszkriminatívnak tartják.Az ellenzéki pártok NER-es belharcról, az egészségügyi stratégia teljes hiányáról beszélnek.
Forrás: 24.hu

Bővebben...

04. 17.

Szijjártó Péter: Ha az emberek többsége nem lenne elégedett, akkor leváltanák a kormányt
Büszkeségének adott hangot a demokrácia hazai helyzetével kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Koppenhágában, mondván, hogy amennyiben a magyar lakosság nem lenne elégedett a kormánnyal, akkor nem nyerték volna kétharmados többséggel az utóbbi négy választást.
Forrás: 24.hu

Bővebben...

04. 16.

Mire jó, ha Tuzson Bence legálisan kutakodhat az ügyészségi iratokban?
A legutóbb az Országgyűlésnek benyújtott salátatörvény összesen harminc jogszabályt módosítana. Sándor Zsuzsa ebből csak az egyiket veszi górcső alá.
Forrás: 24.hu

Bővebben...

04. 15.

Itt a teljes lista: ekkora összeget kaphatunk otthonfelújítási támogatásra az egyes járásokban
Ahogy korábban írtuk, a nemrég bejelentett otthonfelújítási program keretében 1 millió forint önerő mellett kamatmentes hitel 
és vissza nem térítendő támogatás fogja segíteni az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését.
A támogatás mértéke a járásokban élők átlagjövedelmétől függ, ami alapján ennek összege 2,5-3,5 millió forint 
között szóródhat. A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium most közzétette az egyes
 jövedelmi kategóriákba tartozó járások listáját és azt, hogy mekkora az a jövedelem, ami felett az igénylő mindenképpen a legnagyobb arányú hitelrészt kapja.
Forrás: Portfolio

Bővebben...