T-MA - A BRDSZ elektronikus hírlevele
2014. február-március
Itélet még nem történt!

Mint ismert a Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága három keresetet fogadott be és továbbra is pilot eljárás keretében bírálja el, a hozzá érkezett sok ezer panaszt. Hivatalos tájékoztatást csak ők kapnak. Éppen ezért közöljük az egyik eljárásban érintett - Szolgálat és Becsület elnöksége által nyilvánosságra hozott tájékoztatót.

„Strasbourgi ügyeinkről: 2014. február van, mi történik most?

február 16th, 2014

E héten az Emberi Jogok Európai Bíróságától angol nyelvű levél érkezett a jogi képviselőnkhöz a kormány 2013. 09. 11 napi észrevételeit követően, a 2013. 10. 24. napon az EJEB-nek megküldött ellen-észrevételezésünk bírósági elemzése után. A levél jogi képviselőnknek szól, az ügyünkkel összefüggő nemzetközi jogi eljárás további tartalmi és formai egyeztetéséről ad tájékoztatást. A levéllel összefüggő ügyvédi munkavégzést követően szükségszerűen adunk ki tájékoztatást a jelen honlapunkon.2014. február 16-n megállapíthatjuk, hogy az EJEB-hez benyújtott panaszunkat az illetékes nemzetközi bíróság továbbra is pilot-eljárás keretében vizsgálja, mint a bepanaszolt felet (magyar államot), mint pedig a panaszt benyújtót (SZB pilot-eljárásban résztvevő tagjainkat) immár harmadik körben - írásos formában- hallgatja meg. Az előttünk álló 3 hónapon belül – továbbra is- reálisan nem várjuk az egyezménysértésre vonatkozó panaszaink számunkra kedvező vagy kedvezőtlen elbírálását, azok első bírósági szinten történő lezárását. Az EJEB-nél érdemi szinten, és az elvárható ügyintézési határidőn belül folyik a panaszunk kivizsgálása. Azt azonban el kell fogadnunk, hogy elsősorban olyan tulajdonjog sérelmi panasszal fordultunk a Bírósághoz, amely jogsérelmünket magyar alkotmányi és egyéb törvényi szinteken úgy készítették elő, majd úgy hajtották végre, hogy annak mind nemzeti, mind pedig EJEB szintű jogi megkérdőjelezése példátlan feladatot jelent.

A Bíróság kötelessége mind két felet alaposan meghallgatni, a tényeket értékelni, a döntést úgy kell meghoznia, hogy az Egyezményt érintő országok jogalkotási és joggyakorlati szintjén az állandó, kötelező és végrehatható legyen, főleg a jövőre vonatkozóan gátolja meg az ilyen tárgyú sérelmeket!

Igen sok érdeklődő bajtársunk sokszor kér telefonos tájékoztatást az egyesület vezetőségétől a strasbourgi ügyeink állásáról folyamatosan, még többen hiányolják az elektronikus leveleinket és papíralapú újságunkat e kérdésben. Az egyesületünk vezetősége a tagjaink egyesületbe történő belépésekor (belépési nyilatkozat egyik oldala) szerződés keretében kötelességet vállalt arra, hogy az ügy érdemi történéseiről tájékoztatást ad.

A EJEB-nél lévő ügyünk érdemi szintjei a következőek:

  1. A panaszok beadása
  2. A panaszok ügyszámmal történő befogadása
  3. A panaszok bármilyen kiegészítése, hiánypótlás, adatközlés
  4. A pilot-eljárás megindulása
  5. A pilot-eljárásban érintettek kiértesítése, az eljáráshoz szükséges adatok, iratok bekérése
  6. A pilot-eljárás indoklással vagy indoklás nélküli azonnali megszüntetése
  7. A pilot-eljárás befejezése végzéssel
  8. A panaszosok értesítése a nem jogerős végzésről
  9. A panaszosok értesítése a jogerős végzésről és az azzal összefüggő feladatokról

Panaszaink ügyintézése során, eddig az elmúlt kettő évben, az érdemi szintek közül az 1-5. pontokig jutottunk el, a hátralévő időszakban a 6-9 pont következhet (minden reményünk megvan arra, hogy a 6. pont kimarad!).

Igen sok kritikai megjegyzés érkezik az elnökséghez, hogy pld. „a Hagyó M. és hasonló ügyek esetében tud a Bíróság gyors lenni és tud gyorsan dönteni, egy-egy ember ügyében!” „Akkor tízezrek ügyében miért nem tud ilyen ügyes lenni?”Nem tisztje az egyesület elnökségének a Bíróságot vagy bármely természetes személyt minősíteni. Azonban az már józan paraszti ésszel is látható, hogy a 6 hónapos előzetes letartóztatásban lévő ember ügye egyszerűbb. Ez igaz mind a bizonyításra, mint pedig a tények elemzésére az ilyen típusú egyezménysértések esetében.

Gondoljuk át: az egy cellában lévő rabok száma és a cella hasznos területének (nm) összevetése a fogda/cella naplók alapján, valamint a fürdető jegyzőkönyvek másolati bekérése, s annak megállapítása, hogy félév alatt hányszor fürödhetett a fogvatartott, más, mint egy magyar Alkotmány, HSZT, Nyugdíjtörvény és mennyi más agyafúrtan megváltoztatott jogi szabályzó összevetése a hatályos nemzetközi Egyezményekkel. Míg az első probléma (Hagyó M.) fő/négyzetméter, nap/fürdési lehetőség biztosítása: meg van a négyzetméter, vagy nincs meg?- ez a kérdés! Meg van-e az Egyezményekben és Ajánlásokban előírt napi/heti fürdési lehetőség, hol a fürdetési napló! Igen nem volt meg, kész!

A mi panaszunk nem ilyen egyszerű, s nem ez a szint!

A másik kritikai megjegyzés a magyarországi bírák kényszernyugdíjazásának gyors Európa Bizottság által kezdeményezett és sikeres megoldása, valamint a magyar médiatörvény és vallási,- lelkiismereti törvényekkel kapcsolatos nagyon gyors EU-s közbelépés összevetése a mi tulajdonjog sérelmünkkel: mondván, hogy ezekben lehetett sietni, a mi ügyünk meg húzódhat évekig...!

Egyébként ezek nem EJEB-s ügyek (habár a bírák az EJEB-hez is fordultak- ügyük nincs befejezve itt!), hanem EU Bizottsági és EU Parlamenti ügyek ezek!

Nos, a mi ügyünk nem tartozik az igazságszolgáltatás pártatlansága, a sajtószabadság, a lelkiismereti,- és vallásszabadság jól látható és azonnali Európai Bizottsági beavatkozást igénylő sérelmek közé. Mert így döntöttek, s ezt az Európai Bizottság meg is indokolta.De ez más téma, ez már EU-s téma, és a Petíciós Bizottsághoz is tartozó tárgy, nem EJEB ügy! Erről hamarosan és részletesen adunk tájékoztatást, ugyanis 2014. március közepére vagyunk hivatalosak az EU Parlamenthez a közel egy évvel ezelőtti Bizottsági/EU Parlamenti meghallgatásunk után.

Összegzés: EJEB-s ügyeink haladnak, ki kell várnunk a döntést, bíznunk kell ügyünk igazságában és az ügyvédeink felkészültségében!

Ehhez erőt, egészséget kívánunk kedves bajtársainknak!

2014.02.16.

Szolgálat és Becsület elnöksége”